Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 30 éves Brassó megyei férfit csalás vádjával, közölte a Kovászna megyei rendőrség pénteken. Előzőleg, csütörtökön házkutatást tartottak a gyanúsított otthonában, 24 órára őrizetbe vették, majd pénteken a Sepsiszentgyörgyi Bíróság elrendelte a vizsgálati fogságot.
A sepsiszentgyörgyi rendőrök a férfi személyében azonosították egy még májusban történt csalás elkövetőjét. A nyomozás során begyűjtött bizonyítékok szerint a férfi munkahelyi telefonjaikon felkereste két sepsiszentgyörgyi kereskedelmi egység egy-egy alkalmazottját, magát az anyacég pénzügyi osztályon dolgozó munkatársának adva ki. Közölte, hogy változások történtek a bevételek befizetési módjában, azt állítva, hogy megszűnt a cég szerződése a bankkal, illetve az értékszállító társasággal, és időlegesen más módon kell a bevételt leadni. Telefonon keresztül lépésről lépésre irányította őket, hogy a napi bevételeket egy feltölthető automatába fizessék be. Ezzel a módszerrel közel 9000 lejt szerzett jogtalanul.
A csütörtöki házkutatás során a rendőrök több olyan tárgyat is lefoglaltak, amelyek feltehetően a bűncselekményekhez köthetők. A kivizsgálást ügyész vezetésével folytatják, közben a vádlott a megyei fogda vendége. (sz.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.