Soha nem látott kárt okozott a szerdai vihar Kézdivásárhelyen a régi református temetőben.
Az alig pár percig tartó orkánszerű szél feltépte és a földre terítette a sírkert Temető utcai régi bejáratánál 1895-ben épült harangláb bádogburkolatának nagyobb részét. Csak a harangláb felső felének burkolata maradt épen.
Ezen kívül évszázados fákat csavart ki gyökerestől, nagy méretű ágak törtek le, megrongálva számos sírt. A harangláb közelében látható hatalmas akácfa törzsét kettő hasította az ítéletidő, a megmaradt fatörzs pedig spaniferrel összekötött lombozattal is potenciális veszélyt jelent a közelében lévő két ingatlanban lakók számára.
Ottjártunkkor, hétvégén több ledőlt sírfejt és betört fedlapú sírhelyet láttunk. Az egyik gyökerestől kitört fa a temetőkert téglafalát rongálta meg. Csütörtökön és pénteken támogatók, vállalkozók és önkéntesek segítségével elkezdődött a károk felszámolása, a temető rendbetétele, a kidőlt fák láncfűrésszel történő feldarabolása. A letört ágakat is több helyre gyűjtötték össze, majd a feldarabolt fatörzsekkel együtt elszállították azokat.

Beder Imre parókus lelkipásztor felhívására szombaton is zajlott a munka, az önkéntesek java része nő volt, akik főleg az ágak elhordásában segédkeztek. A tiszteletes érdeklődésünkre elmondta: még korai lenne pontos felmérésről beszélni, de a kár nagyon nagy. Három-négy fát a közeljövőben még ki fognak vágatni, többek között a kétfelé hasadt akácfát és a Purcell-kripta közelében lévő hatalmas fát, amit a vihar megcsonkított. A ravatalozó mögött balra szintén ki kell vágni a kettéhasadt fát, amelyiken még két ág maradt, mert az is veszély jelent a temetőt látogatók számára. Az öreg, veszélyes fák kivágását másfél éve már elkezdték, tíz le is volt bélyegezve, és a vihar előtt kettőt ki is vágtak, a többi sorsát eldöntötte a vihar. A magas fákat vissza fogják vágni. Öt és tíz közötti azon sírkövek száma, amelyeket ledöntött az ítéletidő, több sírhely borítólapján okozott kisebb-nagyobb kárt, 30-40 lehet azon sírkövek száma, amelyeket csak ledöntött, de más kárt nem okozott azokban, ezért könnyen vissza lehet állítani őket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.