A mintegy 1500 záróvizsgázott nyolcadikosból száznégyen indulnak a ma kezdődő kilencedikes felvételin 9-es vagy ennél nagyobb általánossal, harmadik helyen – első magyar tanulóként – a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola egy végzőse rajtol 9,65-ös médiával, a negyedik és ötödik helyen a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum, illetve a Turóczi Mózes Általános Iskola (Kézdivásárhely) egy-egy diákja felvételizik. A kullogók között közel kétszázan a négyest sem érték el.
Az iratkozás július 14–21. közötti időszakában azok az idén, illetve korábbi években nyolcadik osztályt végzett diákok vehetnek részt, akik a 2025/2026-os tanév kezdetéig nem töltik be a 18. életévüket, a július 23-i számítógépes elosztáson ellenben csak azok szerepelhetnek, akik – eredménytől függetlenül – megjelentek az országosan egységes felmérőn. Mától a diákok szüleik és az osztályfőnök jelenlétében a saját iskolájukban kitöltik a beiratkozási űrlapokat, az osztályok kódját az általuk meghatározott elsőbbségi sorrendben tüntetik fel és a napokban ellenőrzik a kinyomtatott felvételi lapokat is.
A megyei tanfelügyelőség felhívja a magyar diákok figyelmét: amennyiben anyanyelvükön kívánják folytatni tanulmányaikat, a beiratkozási űrlapon be kell jelölniük, hogy anyanyelvből is vizsgáztak, és kérik, a felvételi általánosának kiszámításakor vegyék figyelembe az anyanyelvből kapott jegyet. Amennyiben ez nem történik meg, nem iratkozhatnak, nem juthatnak be olyan líceumi vagy szakiskolai osztályba, amelyben az oktatás anyanyelven történik.
A számítógépes elosztás egyetlen fordulóban történik, amelyen csak azok a diákok vehetnek részt, akik megjelentek az országos értékelésen. Romák és a sajátos nevelési igényű diákok számára fenntartott helyekre a felvételi az első forduló előtt egy különálló számítógépes elosztással történik.
Kovászna megyében huszonnégy elméleti, tizenkét szakközépiskolai, hét vokacionális (teológiai, sport, művészeti), három pedagógiai, valamint harmincegy szakiskolai osztályban hirdettek helyeket az idei felvételire. A hetvenhét osztályból ötvenhárom magyar tannyelvű, a szakképzési osztályok aránya az összhelyekből 55,84 százalék (43 osztály). Duális képzést a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskolában (egy asztalos osztály) és a bodzafordulói Nicolae Bălcescu Szakközépiskolában kínálnak (fél osztály).
A szakiskolai jelentkezés június 11-én lezárult, 21-én teszik közzé az eredményeket, amelyek esetében a záróvizsga 80 százalékot, az általános iskolai négy év átlaga 20 százalékot tesz ki. Aki nem vett részt a kisérettségin, annak ez a jegye 1-esnek számít.
A felvételi általánosok tekintetében igen széles a skála, 9,82-től (a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul Főgimnázium egy diákjának eredménye) 1-esig, mely egy magyarhermányi tanulóé, aki közel hatossal zárta a négy évet, de nem jelent meg a vizsgán. Az előtte lévő bölöni tanuló felvételi általánosa is kuriózum: hetes közeli az V–VIII-as átlaga, de 1,70-et ért el a három tantárgyból a felmérőn.
A középiskolai és a szakiskolai felvételin is fontos, hgy a bejutott diákoknak az eredményhirdetést követő napokban le kell adniuk iratcsomójukat a választott iskola titkárságán, ellenkező esetben elveszítik helyüket, és csak az augusztusi második fordulóban jelentkezhetnek a betöltetlen helyekre meghirdetett második felvételin.