Többszörösen lebukott egy 37 éves férfi, aki Középajtán motorozott csütörtökön dél körül. A rendőrök azért állították meg, mert nem volt rajta bukósisak, ám az ellenőrzés során kiderült, hogy nincs jogosítványa, a motorja sincs forgalomba beíratva, ráadásul ittas, az alkoholszonda 1,16 mg/l szesztartalmat mutatott a kilélegzett levegőben. Három forgalmi bűncselekmény miatt eljárást indítottak ellene – közölte a Kovászna megyei rendőrség pénteken.
Az intézmény arról is beszámolt, hogy azonosították egy, a hónap elején Kovásznán történt lopás elkövetőit. Egy autóból láncfűrészt, sarokcsiszolót és három akkumulátort tulajdonítottak el. A rendőrség megtalálta az ellopott tárgyakat, és visszaadja a sértettnek. Az ügyben egy 16 és egy 22 éves fiatalember, valamint egy 24 éves nő nevére nyitottak bűnügyi vizsgálati iratcsomót.
Két ízben családon belüli erőszak miatt is eljárást indított a rendőrség. Sepsibodokon hirtelen kialakult vita után egy férfi ittas állapotban fejszenyéllel fejbe ütötte a testvérét. Az áldozat kórházba került, de ellátása után hazaengedték. A rendőrség úgy értékelte, a sérült veszélyben van, ezért időlegesen védelmi intézkedést rendeltek el: a bántalmazónak legalább tíz méteres távolságot kell tartania az áldozattól.
Kézdivásárhelyen egy szociális gondozó jelezte a rendőrségnek, hogy erőszakot követtek egy nővel szemben el. A nyomozás során kiderült, hogy szerda este a nőt a párja ittasan több alkalommal megpofozta, miután összevesztek. A rendőrség munkatársai úgy ítélték meg a helyzetet, hogy a nő veszélyben van, és ideiglenes védelmi intézkedést rendeltek el. Eszerint az elkövetőnek el kell hagynia a közös otthont, és legalább 50 méter távolságot kell tartania az áldozattól és a gyerekektől. A férfira elektronikus nyomkövetőt is szereltek.