Szígyártó Judit Sepsiszentgyörgyön született, jelenleg Uzonban él a családjával. Tizenkét évig a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákja volt, hegedűt és zongorát tanult. Tizenegyedik osztályban merült fel komolyabban a pályaválasztás kérdése, és noha lelkileg a zenéhez állt közel, mégis úgy érezte, nem ebbe az irányba szeretne továbbmenni, inkább az egészségügyet látta járható útnak. El is kezdte a felkészülést az egészségügyi főiskolára, bejutott és sikeresen el is végezte Sepsiszentgyörgyön. Miután végzett, a megyei kórháznál volt éppen álláslehetőség, a bőrgyógyászati osztályra versenyvizsgázott, ahol aztán négy évig dolgozott. Amikor a bőrgyógyászatot részlegre szűkítették, áthelyezték a gyerekosztályra, ettől fogva itt tevékenykedik. Bár nem egyéni döntése nyomán került a gyerekgyógyászati osztályra, de azért örömére szolgál, hogy ez így történt, nagyon szereti és jóval közelebb áll hozzá, mint a bőrgyógyászat. 

Rutin és mégsem

A napi rutint tekintve a gyerekgyógyászati osztály nem tér el a többitől, nagyvonalakban ugyanazok a feladatok, folyamatok zajlanak, az alapvető különbség inkább a részletekben rejlik – véli Szígyártó Judit. A kisgyermekek étrendje jelentősen eltér a felnőttekétől, ahogy a kezelések és a gyógyszeradagolás is. Itt sokkal kisebb mennyiségeket alkalmaznak, és minden adagot nagyon pontosan kiszámolnak. Egy nap a gyerekosztályon ugyanúgy az átvétellel kezdődik, majd végigjárják az osztályt, beszélnek a szülőkkel, megkérdezik, hogy minden rendben van-e, kinek mi a panasza, lázat, testsúlyt mérnek, az egy év alatti kicsiknek mindennap, ha szükséges, gyógyszereket adnak.

Ezt követi az orvosokkal közös vizitre való felkészülés, előkészítik a szükséges dokumentumokat, kórlapokat. A vizitet követően az orvosok elmondják, hogy milyen kezelések szükségesek, mi változik esetleg, a szükséges ápolási teendőket elvégzik. Ezt követik az osztályon kívüli vizsgálatok. Miután ezek is megtörténtek, jön az ebédeltetés, a déli kezelések, majd a délutáni csendesebb időszak, ami számukra csak látszólag az: ekkor van több idő a papírmunkára, annak a bürokratikus részére: adatbevitel, kórlapok és más iratok kitöltése. Este hatkor újabb kezelési időszak következik, majd érkezik a váltás és vele az átadás.

Sajnos ő is azt tapasztalja, hogy az évek során a bürokratikus feladatok megsokasodtak, és esetenként, főképp a délutáni időszakban jobb lenne, ha a papírmunka helyett például a babákkal tudnának hosszabb időt eltölteni, foglalkozni. Az osztályon jelenleg öt orvos dolgozik, munkájukat 16 asszisztens és 6 ápoló segíti.

Több fronton helytállni

Szígyártó Judit kollégáihoz hasonlóan úgy látja, a nővérek gyakrabban és többet vannak a betegekkel, nekik szorosabb velük a kapcsolatuk, ám a gyerekosztály esetében összetettebbé teszi ezt, hogy a szülő is jelen van a kórházban a bentfekvés ideje alatt. A kórházi környezet önmagában ijesztő lehet a szülő számára is, arról nem is beszélve, hogy a gyermeke beteg, olyasmi történik a szeme láttára, ami nem csak kellemetlen, de rémisztő is. Olyan szülőkkel is találkoznak, akik úgy érkeznek, hogy állításuk szerint már tudják, mi a gond, mit kell tenni, de szerencsére ebből kevesebb van. A roma közösség tagjai gyakori visszajárók, a különböző betegségszezonokban rendszeres visszatérők. Hangoskodó, vitatkozó szülőkből, hozzátartozókból is kijut, de a legtöbbjük elfogadja a vizsgálatokat, kezeléseket, követik az utasításokat. Az elmúlt években ugyanakkor elég sokan megtanulták, hogy egyes vizsgálatok mire szolgálnak, így ez kevésbé stressz­faktor, de szülője is válogatja. Vannak, akik megértőek velük, de olyanok is előfordulnak, akiknél már a kezdettől azt érzik, hogy ellenségként tekintenek rájuk. Mintha nem az lenne a feladatuk, hogy segítsenek a gyereken, rajtuk, hanem bántani akarnák, vannak szülők, akik ezt így élik meg. Külön kihívás, hogy elfogadtassák, megértessék velük, mit tesznek és miért szükséges ez.

Nehéz látvány, hogy esetenként a gyermeket úgymond le kell fogni ahhoz, hogy mintát tudjanak venni, mivel gyorsan kell beavatkozni. Bonyolult helyzetek, amikor a gyermek is ellenkezik, a szülő sem segít, hogy gyorsan túlessenek a kellemetlen beavatkozáson – vérvételen például –, inkább azt teszik szóvá, hogy miért nem sikerül elsőre, miért szúrják meg többször a gyermekét. Nekik is az a céljuk, hogy minél hamarabb átessenek ezeken a procedúrákon – melyek egyértelműen kellemetlenek, és minél hamarabb megkaphassák a kezelést a kis páciensek. Az elmúlt években több olyan eszközt is kaptak – például lidocain tartalmú géleket –, melyekkel csökkenteni lehet a beavatkozások kellemetlen hatását (a tűszúrással járó fájdalmat), ám ezek csak olyan esetekben „vethetők” be, amikor van rá idő, sürgősségeknél nem tudják alkalmazni. Az osztályon nem ritkák a sürgős esetek, amikor gyorsan kell beavatkozni, már a sürgősségi osztályra úgy érkeznek a kicsik, hogy a kiszáradás fenyegeti őket, elesettek, súlyos állapotban vannak. Az ilyen esetek általában azzal is társulnak, hogy a szülők későn ismerik fel, hogy nagyobb a baj, a kórházat is később keresik fel, ilyenkor nehezebb segíteni. Szerencsére a legtöbb ilyen alkalommal sikerül ellátni a kis pácienseket, az esetek túlnyomó többségét nem kell Brassóba küldeni. A sürgősségek, súlyos esetek közül azok, amelyeket tovább kell küldeni, általában nem is kerülnek fel az osztályra. Az ellátás szempontjából sokat számít például, hogy gyermeksebész szakorvosa is van a kórháznak, így az ilyen jellegű problémákat is tudják helyben kezelni. 

A kedvesség, a mosoly nem opció kérdése

Sokszor nagyon fiatal páciensekkel van dolguk, elengedhetetlen tehát, hogy kedvesek, nyitottak, közeledők, mosolygósak legyenek, sőt, a gyerekek szintjére fordítsák le és át a procedúrákat, ha kell bohóckodjanak, játsszanak. Ez sokszor nehéz feladat, ám a plusz erőfeszítésért elégtétel a betegektől érkező visszajelzés. A nagyon fiatal, kis páciensek esetében ez természetesen nem lehetséges, ám részükről egy mosoly is nagyon sokat jelent számukra. A nagyobbaknál van visszajelzés, de valahol ők azok, akik jobban is félnek tőlük. Viszont gyakran rajzolnak egy szép képet, a nővért, a kórtermet, ezeket ki szokták tűzni a falra. Olyan is előfordul, hogy az anyuka ír a gyerek nevében pár köszönősort. És ott vannak a szülők, akik elmondják, hogy rendben volt-e minden, meg voltak-e elégedve a kezeléssel, hozzáállással. Szígyártó Judit nehezen tudja elképzelni, hogy férfi asszisztensek, ápolók dolgozzanak a gyerekosztályon – természetesen előfordul –, általában nők látják el ezt a feladatot, vélhetően azért, hogy a legtöbben anyák is, nagyobb empátiával, megértéssel tudnak viszonyulni a kisgyerekekhez, mint egy férfi. Úgy véli a nők jobban helyt tudnak állni ebben a közegben, tisztelet a kivételnek.

Esetében a munkaprogram elég komolyan befolyásolja a szabad­időt, sofőrként férje is sokat van távol, ő pedig gyakran hétvégén is dolgozik. A munkát és a magánéletet általában el tudja választani egymástól, azonban ez nem mindig sikerül, ha egy megrázó esetről van szó, azt az ember akaratlanul is hazaviszi – állítja Szígyártó Judit. Mivel több mindent átlátnak, egyes tüneteket felismernek, így a saját gyerekeikre is másként figyelnek. Ez a szakmával jár, hajlamosak, hogy egy tünet esetében egyből tovább vizsgálódjanak. A gyerekosztályra fokozottan igaz, hogy az otthoni problémákat a munka idejére hátra kell hagyni, nem szabad rávetíteni a kis betegekre. Esetükben még fontosabb talán, mint máshol, hogy mosolygósak maradjanak akkor is, ha belül sírnak, ugyanis a gyermek, akit ápolnak, nem tudhatja, nem érezheti, hogy neki éppen otthon is gondja van.

(A gyógyítás szolgálatában rovatunk a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház és a Háromszék együttműködésével készül.)