Dübörgő motorok Kézdivásárhelyen

2025. július 15., kedd, Közélet

Ezernél is több motorkerékpár hangja lengte be pénteken és szombaton Kézdivásárhelyt: huszonharmadik alkalommal került sor a céhes városi Frogstock motorostalálkozóra, amelyre idén is nagy számban érkeztek a kétkerekűek szerelmesei.

  • A szerző felvételei
    A szerző felvételei

A látványos utcai felvonulás során, amikor a résztvevők tiszteletkört tettek a város utcáin, egy adott ponton közel nyolc percen át tartott, amíg az összes motoros áthaladt – ez is jól jelzi az esemény nagyságrendjét. A két nap alatt óvatos becslések szerint is legalább ezer motorkerékpár fordult meg Fortyogófürdőn, ahol a rendezvény bázisát kialakították. A pénteki napot ugyan eső kísérte, szombaton azonban a szervezőkkel tartott az időjárás, tökéletesek voltak a feltételek az egész napos szabadtéri programfüzérhez. 

A Frogstock névre keresztelt eseményt Kiss Levente – motoros körökben Béka – és barátai szervezik meg évről évre, és az idei kiadás ismét bizonyította, mekkora vonzereje van a közösségi élménynek, a szabadságnak, és természetesen a motoroknak. Szombat délben indult el a leglátványosabb programpont: a több kilométer hosszú motoros karaván teljesen megbénította a forgalmat a 11-es országúton. A konvoj áthaladása alatt a forgalom leállt, és csak jó negyedóra múlva sikerült feloldani a dugót, amelyet a látványosság miatt félrehúzódó vagy megálló autók is súlyosbítottak. A résztvevők nemcsak Székelyföldről, hanem az ország minden részéről, sőt, külföldről is érkeztek. A vendéglátók babgulyással készültek – ezt egy hatalmas üstben főzték –, míg a legkisebbeket édességgel lepték meg. A felvonulás alatt a motorosok utánfutókról is szórtak cukorkát a kíváncsian figyelő bámészkodóknak. A délutáni órákban vetélkedők szórakoztatták a közönséget, a sörsátrakban árnyékot keresők pedig frissítő italokkal hűsölhettek. A vásársoron különféle motoros felszerelések, ruhák, kiegészítők közül válogathattak az érdeklődők. A többség sátorral érkezett a rendezvényre, és a szerdai vihar után még mindig megtépázott fák árnyékában találtak maguknak hűsítő menedéket. Sokan a fürdőmedencéket választották felfrissülésre, kihasználva a nyári kánikulát.

 

 

Végignéztük a két-, három- és négykerekűek felhozatalát is. Amint várható volt, a résztvevők többsége sport- vagy túramotorokkal érkezett a céhes városba, ezek kilencven százaléka japán gyártmányú volt: Suzukik, Hondák, Kawasakik uralták a mezőnyt, azonban jó pár érdekesebb, már-már művészi kidolgozottságú, egyedi motorra is felfigyeltünk, amelyek egyrészt festésükkel, másrészt a rajtuk lévő bőrmunkával tűntek ki a többiek közül. 

Feltűnő volt, hogy a legendás Harley Davidsonok mellett egyre több Indian jelenik meg: bár az amerikai motor fogalmát általában az előzővel azonosítjuk, mégis az 1901-ben alapított Indian márka a legkorábbi motoros legenda az amerikai kontinensen, s egyben az első, Amerikai Egyesült Államokban gyártott kétkerekű is. Több mint egy évszázadnak kellett eltelni az alapítás óta, hogy ezek a motorok 2017-ben hivatalosan is megjelenjenek Romániában: vélhetően ennek tudható be, hogy egyre többet látni a masszív, de elegáns gépekből.

A találkozó persze nemcsak a motorokról, hanem a zenéről is szólt: pénteken Adelina Riff, Pittyes 2es és Gyufa, valamint a Jdieri fivérek, szombaton a Rust Project, majd a Black River Blues Band csapott a húrok közé, megkoronázva a kétnapos motoros ünnepet, amely idén is bebizonyította: a Frogstock nem csupán egy találkozó, hanem életérzés. A motorosok vasárnap – a szervezők által felszolgált, „gyógyítónak” szánt mentatea és zsíros kenyér elfogyasztása után – távoztak Kézdivásárhelyről.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 739
szavazógép
2025-07-15: Máról holnapra - Nagy D. István:

Akik a múltat feledik

Igen hosszú az a lista, amellyel a román állam tartozik polgárainak, és ezen lajstromban ott szerepel a múlttal való szembenézés, annak őszinte és objektív tisztázása, mítosz- és legendamentes továbbadása a következő nemzedékeknek.
2025-07-15: Belföld - :

Sótalanító berendezéseket vesznek (Parajdi katasztrófa)

Sótalanító berendezések beszerzésére utalt ki pénzt tegnapi ülésén a kormány azoknak a Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában történt szerencsétlenség – tudatja az RMDSZ.