Százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese tegnap a papírformának megfelelően 22–6-ra nyert a horvát csapat ellen a harmadik fordulóban. A magyarok a találkozó előtt már biztosan csoportelsők voltak, ami közvetlenül negyeddöntős szereplést és még egy pihenőnapot jelent számukra.
A horvátok ugyan az első három támadásukból két gólt szereztek, a magyarok gyorsan rendezték a sorokat, és többet nem is engedtek már riválisuknak az első szünetig, miközben kilencszer is a hálóba találtak (9–2). A második negyedben sokáig nem szakadt meg a horvátok gólképtelenségi sorozata, erről Torma Luca is gondoskodott, mivel ötméterest hárított. Az előző felvonáshoz képest támadásban visszafogottabb volt a magyar gárda, azonban a nagyszünetben így is tízzel vezetett (14–4). A játéknap utolsó mérkőzésére érezhetően nem sikerült teljesen felpörögnie a magyar válogatottnak, persze így is minden játékelemben jobban teljesített ellenfelénél. A zárónegyedben közel két és fél percet kellett várni az első, összességében pedig a huszadik magyar gólra, ezt a tizedik világbajnokságon szereplő Keszthelyi Rita szerezte. A magyar mezőnyjátékosok közül végül csak Faragó Kamilla és Tiba Panna maradt találat nélkül. Cseh Sándor szövetségi kapitány alakulata legközelebb szombaton ugrik medencébe, a legjobb négy közé kerülésért az olasz–kínai párharc győztesével találkozik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.