Bagoly Sándor 1802. augusztus 28-án született Sepsiszentkirályon, Bagoly Gáspár és árkosi Domokos Anna székely nemes huszárszülők gyermekeként. Két testvére született: Ráchel és István. Elemi iskolás éveit a helybeli unitárius iskolában járta, Bartha György iskolamester keze alatt. 1813-ban a székelykeresztúri gimnáziumba kerül, itt folytatja tanulmányait 1822-ig. Keresztúri diákkoráról az iskolai jegyzőkönyvek évről évre a „promoveáltak” között emlegetik. Feltételezhető, hogy az 1815–16 közti időszakban a torockói iskolában tanult. Már ebben az időben nyilvánvalóvá vált a mezőgazdaság iránti szeretete: a keresztúri iskola igazgatójának gazdaságában segédkezett. Iskolái elvégzése után beiratkozott a kolozsvári kollégium bölcsészeti szakára. Mint szegény diák kővárvidéki nagysomkúti Sebe Pál családjához került, ahol magántanárként, a kollégium akkori lelkésze, Fűzi Pál javaslatára a család két fiát tanította 40 forintért. Három évig tanítóskodott. 1826-ban Nagybúnyban lett gróf Teleki József gazdatisztje. Mivel a szőlőtermő kistarcali birtokra akarták áthelyezni, inkább visszatért első pártfogójához, aki gróf Teleki Imrének ajánlotta be. 13 évet töltött ott. Szorgalmával, igazságos és jó gazdatisztre valló intézkedéseivel elnyerte gazdája kedvtelését. Amikor gazdája jutalomból Pogácsára, egy nagyobb gazdaságba akarta áthelyezni, felmondott. Visszautasító döntését így érvelte: „Feltettem magamban, hogy nem nősülök, megszoktam már rendezett magányomban élni.” 

Megtakarított pénzével 1838-ban költözik vissza szülőfalujába, 2–3 hold apai örökségét vásárolt belső és külső fekvőségekkel toldja meg, ezen gazdálkodik éveken keresztül, s műveli földjeit az akkor legkorszerűbb módszerekkel. Nőtlen maradt egész életében, idősebb korára gazdaságát felibe kiadta, és egyre jobban foglalkoztatta a gondolat, hogy a szindi Jobbágy Károly példájára – aki vagyonát a tordai gimnáziumra hagyta –, minden ingó és ingatlan vagyonát az Unitárius Státusra testálja. Többször nyilatkozta, hogy az unitárius egyház kebelében, pártfogásában nyerte „lelki mívelődését” és csak azt sajnálja, hogy hálája jeléül ily keveset tud adni egyházának.

Bagoly Sándor neve a részben letakarított sírkőn

Az adomány

1866-ban megírta végrendeletét, abban összes ingó és ingatlan vagyonát a kolozsvári főtanodára hagyta azzal a kikötéssel, hogy halála után 120 forintot testvérének, Ráchelnek, Sükösd Sámuelnének juttassanak, a többit „Bagoly Sándor alapítvány” címen a közhaszonra hagyta.

Érezte azonban, hogy a sors előreláthatatlan nehézségeket fog gördíteni, ezért elhatározta, hogy még életében megvalósítja tervét. Ennek ideje 1876. augusztus 28-án, születésnapján jött el, amikor az árkosi zsinati ülésen ünnepélyesen átadta a Státusnak módosított végrendeletét: oly módon, hogy ő az eladásból származó pénz 6 százalékos kamatjából élne, majd halála után végképp a Státusnak maradjon. 

A rokonság természetesen nem vette jó néven az adakozást. Támadásaiktól menekülni akarván felkérte Farkas József szentkirályi lelkészt, hogy vigye ki a vasútállomáshoz (Kolozsvárra szándékozott utazni). A példás, buzgó vallásos életet élő Bagoly Sándor megnyílott lelkésze előtt, mondván: [látva] a székely népnek Isten káromlásba oly mélyen elsüllyedt természetét s ahhoz hasonló erkölcsi viseletét, nem hiszi, hogy e népre, mint Sodomára és Gomorára, nem sok időre, Istennek elsüllyesztő büntetése a közeljövőbe ne jönne. Ezt követő kolozsvári tartózkodásáról nincsenek adataink, de alig öt hónap múlva visszament szülőfalujába, élt, ahogy tudott – vallotta Farkas József pap.

Hazatérte után számos további adományt tett egyházának: 1868-ban, a betegek úrvacsoraosztásához egy sárgarézből készült poharat, egy hozzá illő tányért, egy vörös virágos len asztalterítőt, egy fehér len asztalkendőt, egy „zöld selyem tüll fehér körözettel lévő” selyem keszkenőt, egy fél fertályos üveg palackot, egy fél fertályos sárgaréz színű keresztelő kannát és „mindezeket magába záró harmadfél fertályosnyi hosszúságú, jó zárral ellátott s gyöngyszínű festett kis ládát” ajándékozott. „Ugyan Bagoly Sándor úr, a templomi úri vacsora asztalára pohár felső Takaróul egy fejérszélű tiszta veres selyem keszkenőt, és egy fanyelű félsinges hosszúságú kést, az úrvacsora kenyérnek felvagdalása végett.” 

1871-ben az eklézsia földjein termett őszi gabonából árverés útján vásárolt 17 forint 9 krajcár értékben gabonát. A pénzt 16 százalékos kamattal ifj. Kiss Istvánnak adta ki az egyházközség. 1874-ben, zöld selyem krepnivel körülszegett, zöld posztó takarót, „négy szegin négy csínos bojttal- belül kivarrva hárász koszorúval” adományozott, értéke öt forint volt, rá egy évre pedig egy fehér fátyol és egy négy fekete bojttal ellátott, temetési alkalmakra használt „fekete fátyol takarót”. A kettő értéke 1 forint 50 krajcár volt. 

A sepsiszentkirályi unitárius temető úgynevezett Bagoly-sora

Életjáradék

1876. szeptember 12-én az E. K. Tanács megbízta Szentiványi Gyula felügyelő gondnokot, Kiss Mihály esperest és Farkas József köri jegyzőt a hagyományozott javak átvételével, egyúttal felszólítva az esperest, hogy a biztosító szerződést két tanú jelenlétében írassa alá Bagoly Sándor atyafiával. Miben is állt a megkötött életjáradéki szerződés? „Bagoly Sándor a[tyánkfi]a összes szentkirályi és ilyefalvi ingó és ingatlan vagyonát átadta és telekkönyvileg átkebeleztette vallásközönségünk megbízottjai által a hagyományt árusítsák el, s az így begyűlendő pénzt kezelése alá véve, gyümölcsöztesse Bagoly Sándor a[tyánkfi]a nevén és alapítványi címén. Míg az adományozó él, addig az elárusított hagyomány tőkéjének 6%-os kamatját veszi életjáradék címen s amennyiben egészben igénybe nem venné, a megmaradt rész a tőkéhez csatoltatik. Bagoly Sándor a[tyánkfi]a halála esetén megszűnvén az életjáradék, a tisztességes eltemettetés költségeinek levonása után fenn maradó összeg kezeltessék aképpen, hogy, míg 4000 forintra nem szaporodik, annak kamatja el ne költessék, hanem kamatai fordíttassanak nevelési célokra, amint azt az E. K. Tanács el fogja határozni.” 

1877. január 21-én Kiss Mihály esperest és Kelemen Lajos ügyvédet a Főhatóság megbízta, hogy a sepsiszentgyörgyi járásbíróságnál a hagyományozási ügyet láttamoztassák gyorsan, akár soron kívül is, hogy minél hamarabb eladható legyen a jószág. A sepsiszentgyörgyi Királyi Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság, 1877. január 31-én telekkönyveztette a szentkirályi és illyefalvi ingatlanokat az egyház részére. Természetesen Bagoly Sándor rokonai nem tudtak belenyugodni a tényekbe. „Az Atyafiakkal valószínűleg lesz baj, de már ők is bele kell nyugodjanak. Az adományozó akarata ellen nincs mit tegyenek” – írja Ferencz József püspök 1887. április 3-án. 

1877. április 18-án a sepsiszentkirályi unitárius egyházközség közgyűlésén elhatározták, hogy az eklézsia részt vesz a javak árverezésén, ezért egy öt tagú bizottságot választottak. Farkas József lelkész bejelentette, hogy a fekvőségeken kívül nála található egy pecsét alatt zárt ládában az adakozó ingatlanjainak egy része. A másik, nagyobb rész, az őrháznál, egy tíz kulccsal lezárt ládában, ifj. Jancsó Sámuel felügyelete alatt van. Ugyancsak a lelkésznél volt Bagoly Sándor 21 darab méhkasa is, melyek eladásával Farkas Józsefet bízta meg az eklézsia. 1877. május 2-án a községi iskolánál megtartották a Bagoly-féle fekvőségek árverezését. A szentkirályi unitárius egyházközség mellett a másik jelentkező a helyi Kerekes Ferenczné Sükösd Julianna volt. A reggel 10 órától délig tartó árverezést az unitárius egyházközség nyerte meg 2199 forint 99 krajcár ajánlattal. Az árverezés ideje alatt az illyefalvi Tompa György egy ideiglenes szerződéssel jelentkezett, melynek értelmében az illyefalvi fekvőségeket 230 forintért megvásárolta Bagoly Sándortól, és ebből már 130 forintot lefizetett. Kerekes Ferencz pedig, aki mindaddig a Bagoly-féle fekvőségeket felibe munkálta meg, 86 forint 70 krajcár birtokjavítási pénzt kért a földek megtrágyázásáért. 

Az árverezett javakról az ifj. Jancsó Sámuel szomszédságában, „a nagy utcának déli sarkában” levő lakóház ingatlan listájában olvashatunk. A 20 öl hosszú, 8 öl széles, deszkakerítéssel körülvett telken egy 4 öl széles, 7 öl hosszúságú, fenyő boronákból épített, zsindely fedelű lakóház volt három lakószobával, kamrával és egy kőpincével. A jószág nyugati felében egy 6 öl hosszú, 21/2 öl széles gazdasági épület húzódott szekérszínnel, istállóval, állatpajtákkal. A telken még egy sütőház is emelkedett. A ház és sütő között egy régi kétágas gémmel ellátott kőkút volt. A házhoz tartozó kertben 20 darab, „igen jó fajtájú” gyümölcsfát említ a lista. 43 pontba szedett lista készült a tárgyakról is, melyek a házban és környékén léteztek. 

Az összeírás alapján nagyon pontos képet formálhatunk egy 19. századi portán előforduló javakról, hisz a 3 és fél ölnyi fenyőfa fogazott lajtorjától az első szobában felakasztott posztóbundáig („amely nyirkosság és egerek megrágása miatt ott veszélyeztetve volt”), egészen a pincében található „viseltes, festetlen háló ágy”-ig egy akkori székely ház minden java felkerült a listára.

A Bagoly Sándor által 1868-ban adományozott, betegek úrvacsorájához használt kehely

Az adományozó halála

Bagoly Sándornak nem úgy sikerült az adakozás utáni élete, mint remélte: rájött, hogy az eladás után származó összeg kamataiból nem tud megélni, emellett sérelmezte, hogy a méheit és törökbúzáját magának akarta megtartani, de ezek felkerültek az árverezési listára, akárcsak a holmiját és iratait tartalmazó láda, melyet Farkas József lelkésznél hagyott, annak őrizetére. 1877. május 26-án a sepsiszentkirályi unitárius eklézsia vezetősége levélben fordult Kiss Mihály espereshez kérve, hogy az általuk megvásárolt Bagoly-féle jószágot elárverezhessék, hiszen számukra kezelhetetlen, és a bánatpénzhez a sepsiszentgyörgyi takarékpénztártól kölcsönzött 200 forint visszafizetési ideje közeleg. A kifizetendő első adósságrész előteremtésére az eklézsia Fogoly nevű erdőjéből a kivénült és kigyérült cserefákból 100 szálat kivágatott, és június 3-ára árverezést hirdetett Hermány, Prázsmár, Doboly, Illyefalva, Szotyor és Kilyén falvak meghívásával. A fát 300 forintért el is adták. 1877. július 10-én a felmerült kérdések tisztázására és a termények elosztása körüli megegyezésért a keblitanácsi gyűlésbe meghívták Bagoly Sándort, aki megjelenés helyett haragos üzenetet küldött, miszerint nincs semmi baja se az egyházzal, sem a keblitanáccsal, csak mindenkitől megvetve érzi magát.

Bagoly Sándor 1877. szeptember 20-án orvosi vizsgálaton esett át, megállapították, hogy lépdaganata van, és kiújult a tüdőhurutja is, így legtöbb még két napot adtak neki. A felírt „szelidítő orvosságot” már nem tudta használni, mert még aznap, délután három órakor, 75 éves korában csendesen elhunyt. 

Az elhunytat a sepsiszentkirályi temetőben a Bagoly családi temetősorban, szülei és rokonai mellé temették. A háznál, a koporsó mellett Nagy Ferencz kilyéni lelkész mondott könyörgést, majd egy közeli rokon szekerével, „nagy és szépszámú halotti gyülekezet” kíséretében – melyben a sérelmezett családtagok is jelen voltak – a temetőbe kísérték. A temetéssel kapcsolatosakat Farkas József lelkész leveléből tudjuk, melyet Kiss Mihály esperesnek küldött egy nekrológ megírása céljából. „A fennebbiekhez még hozzá kell adnom azt, hogy itthon lakozása alatt vallásos buzgósága külső jeléül a Templomot oly híven gyakorlotta, hogy onnan soha egyszer is, ki nem maradott, a papi beszédben előfordult sz[en]tírásbeli helyeket magának megmagyaráztatta” – írta a lelkész.

Az E. K. Tanács szeptember 30-án elhatározta, hogy „a néhai sírját kegyelettel fogja gondozni s arra egy emlékkövet fog állítani.” Meghatározták a sírkőre vésendő szöveget is: „1878 A magyar unitárius vallásközönség kolozsvári főigazgatósága állíttatá e sírkövet, a vallás közvagyon alapja gyarapításábani szép érdeméért, egyházi tanácsos Tekintetes Bagoly Sándor úr emlékére, aki született 1802. aug. 28-án és jobb létre szenderült 1877. sept. 21-n.”

A Bagoly Sándor javainak árverezésénél készült lista

Utóélet

Itt véget is érhetne a történet. De nem így történt. A javak elosztására nézve, valamint az elhunyt váltóbéli adósságának kérdésében a szentkirályi eklézsia nem akart belenyugodni a Főtanács által hozott határozatokba, ellenszegült. 1879. január 18-án a szentkirályi papi háznál tartott gyűlésben Szent­iványi József felügyelőgondnok is részt vett, akit az egyetemes egyház a kérdések kivizsgálására küldött ki. A tapasztaltakról a február 9-én tartott E. K. Tanács ülésében számolt be: itt derült ki, hogy Bagoly Sándor az árverezés előtt vasárnaponként több ingóságot eladott. Keresztes Lajosnak 26 ½ hektoliter zabot, Kerekes Ferenczné két tehénbivalyt 115 forintért vásárolt, a falu községi bírója pedig egy ládát, Sükösd József egy fűrészt, nyolc képrámát. Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy az árverezés útján eladott ingóságok közül sok még nincs kifizetve. Ezt viszont nem tudták bizonyítani, mert az adakozó betegsége és halála körül, nem tudni hogyan, a lista elveszett ládájából. Az E. K. Tanács felszólította Farkas József lelkészt, hogy a köri jegyzővel együtt, a községi bíró és két esküdtje jelenlétében nyomozzanak a kifizetetlen ingóságok után. 

Az egyházközség jegyzőkönyvei még néhol említik a következő években a Bagoly Sándor-féle vásárral kapcsolatos tényeket: 1881-ben még voltak olyan földek, amiket nem telekkönyvezett az egyház. 1888-ban az alapítvány elérte a 4000 forint értéket, és a hagyományozó végakarata szerint a tanári fizetések pótlására szolgált. „Verba volant, scripta manent” – mondhatjuk: ha az esperesi napló és levéltár, valamint Mózes András lelkész 1888-ban készült életrajza nem őrizte volna meg a történteket, talán mindezek feledésbe merültek volna. 

Befejezésül az életrajzíró lelkészt idézem: „Élete nem volt eseménydús, fényes, kápráztató, gazdag eszmékben vagy alkotásokban, melyeknek változatai meglepnek, elbűvölnek, magokkal ragadnak, s így a szokásos emlék csendes tavasz lanyha szellőhöz hasonlít, mely nem zúg, de kedvesen érint és felfrissít. Bagoly Sándor élete nem annyira történetekben, mint inkább jellemben gazdag.”