Románia nem tud befejezni a megszabott határidőig a helyreállítási tervben (PNRR) foglalt mintegy 6,3 milliárd euró értékű projekteket – jelentette ki tegnap Dragoş Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter.
A tárcavezető az Európai Bizottság (EB) képviselőivel, valamint a helyreállítási terv gyakorlatba ültetéséért felelős minisztériumközi bizottság illetékeseivel folytatott megbeszélést követően tartott sajtótájékoztatón beszélt erről. A miniszter emlékeztetett, hogy Románia kedvezményes hitel formájában 15 milliárd euróra jogosult az uniós helyreállítási alapból, ebből azonban már csak 8,7 milliárd eurót tud lehívni, mintegy 6,3 milliárd euró értékű projekt kivitelezésére ugyanis az eddigi késések miatt már nincs lehetőség a 2026. augusztusi határidőig. Dragoş Pîslaru azt is elmondta, hogy a helyreállítási alap vissza nem térítendő forrásaiból „egyetlen eurót sem fog elveszíteni” az ország. „Néhány apró kiigazításra még szükség van ugyan, de nem áll fenn annak a kockázata, hogy ne valósítsuk meg 2026 augusztusáig a vissza nem térítendő alapokból finanszírozott projekteket” – hangsúlyozta.
A miniszter szerint csökkenteni fogják a helyreállítási tervben foglalt célkitűzések és mérföldkövek számát, egyszerűsítik az ezekhez kapcsolt leírásokat, és július végéig elküldik az EB-nek a PNRR felülvizsgált változatát. Kiemelte: nagyon fontosnak tartja, hogy több olyan projektet is sikerül megmenteni, amelyeket a kormány megalakulásakor „halottaknak hittünk”.
Az észak-erdélyi autópálya ismét elakad
A moldvai (A7-es) és a Marosvásárhelyt Jászvásárral összekötő Egyesülés (A8-as) autópályák egyes részei veszítették el a helyreállítási alapból való finanszírozást, ezek megépítésére más forrásokat fognak keresni – közölte Dragoș Pîslaru, aki szerint a közbeszerzésre vonatkozó európai rendelet be nem tartása miatt került Románia ebbe a helyzetbe: egyes korrekciókat nem tettek közzé az EU hivatalos lapjában.
A szállításügyi minisztérium tájékoztatása szerint Románia nem veszít el egyetlen eurót sem a helyreállítási terv (PNRR) közlekedési fejezetéhez rendelt összegből: az Európai Bizottság képviselőivel folytatott egyeztetéseken abban állapodtak meg, hogy a PNRR újratárgyalt változatában megmaradó valamennyi közlekedési projekt kivitelezését teljes egészében európai alapokból finanszírozzák, nem lesz szükség önrészre az állami költségvetésből. Mi több, az építőanyagok, az energia és az üzemanyag árának növekedése miatti árkorrekciókat is európai alapokból fogják fedezni. A közlemény szerint a közúti projektek közül 100 százalékban a helyreállítási alapból finanszírozzák a moldvai (A7-es) autópálya Focşani és Paşcani közötti szakaszát, valamint az A1-es autópálya Lugos–Déva szakaszának D és E jelölésű részeit (a Marzsina és Holdea közötti szakasz alagútjaival). A vasúti infrastruktúrát érintő projektek közül 100 százalékban a helyreállítási alapból finanszírozzák a Kolozsvár és Biharpüspöki közötti teljes vasútvonal helyreállítását, illetve a Lugos és Temesvár közötti szakasz korszerűsítését. A helyreállítási tervből részlegesen vagy teljesen kizárt közlekedési projektekre eddig elköltött mintegy 2,3 milliárd eurót nem kell visszafizetnie az országnak, ugyanakkor ezeket a beruházásokat a 2021–2027-es közlekedési program alapjaiból vagy más uniós forrásokból fogják befejezni.
A tárca összesítése szerint az észak-erdélyi (A3-as) autópálya egy szakasza (a Magyarnádas és a Szilágy megyei Vaskapu közötti 39 kilométer) is elveszítette a PNRR-s támogatást, illetve részben az Arad, Temesvár és Karánsebes közötti vasútvonal is.