Folytatódik a nagyközségben a csatornahálózat kiépítése, a kivitelező cég már a gelencei faluközpontban dolgozik.
A csatornahálózat kiépítése Gelencén azért sem egyszerű, mert a település hatalmas területen fekszik. Emellett pereskedés is késleltette a munkát, a polgármesteri hivatal a korábbi kivitelezővel adódott nézeteltérések miatt kénytelen volt jogi útra terelni a kérdést, majd csak annak lezárultával – a pert a község megnyerte – kezdődhetett el tavaly ismét a munkálat. Első szakaszban a település Szentkatolna felőli bejáratánál lévő utcákban fektették le a vezetékeket, majd lépésről lépésre haladva értek el a központba. Ilyés Botond János polgármester érdeklődésünkre elmondta: ennek a munkálatnak jövő nyár derekán kell véget érnie, azonban Felszegben és a Szaladári falurészen is ki akarják majd építeni a rendszert. A gelencei szennyvíz tisztítását a kézdivásárhelyi ülepítőállomás fogja végezni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.