Mi, hol, mikor?

2025. július 17., csütörtök, Mi, hol, mikor?

Zétényi Zsolt jogász előadása a Szent Koronáról

A sepsiszentgyörgyi Vár­templom közösségi házában ma 18 órától Alaptörvény, történeti alkotmány és a Szent Korona címmel Zétényi Zsolt jogász tart elő­adást. A Szentkoronás könyv szerzője, a Százak Tanácsának tagja, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat tagja jogtörténeti és aktuális jogi értelmezésben világítja meg Magyarország alkotmányos rendjének alakulását.

Zene

JAZZTÁBOR. Sepsiszentgyörgyön a héten zajlik a 18. Jazz és Improvizációs Zenei Műhely. A tábor délelőttönként neves magyarországi jazz-zenészek vezetésével kínál zenei foglalkozást, július 14–19. között esténként 21 órától a Bábel Kiskultúrban zajlik az örömzenélés. A tanárok koncertjére a Háromszék Táncstúdió termébe ma 20 órától várják a közönséget; fellép: Kovács Linda (ének), Vörös Nikolett (ének), Márkus Tibor (zongora), Tóth Viktor (szaxofon), Oláh Szabolcs (gitár), Kovács Ferenc (hegedű, trombita), Szentgallay György (basszusgitár), Gyárfás Attila (dob). Ugyanott vasárnap 17 órától kezdődik a táborzáró koncert.

 

Kiállítás

EMŰK. A nagyváradi festészet egyik meghatározó alakjának állít emléket az Erdélyi Művészeti Központ új tárlata. Július 22-én, kedden 14 órától az Erdélyi Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítóterében Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke és Bordás Beáta művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője megnyitja Kristófi János (1925–2014) festőművész kiállítását. Közreműködik Kristófi Ágnes Emese (szoprán) és Szőcs Botond (zongora). A tárlatnyitó a szintén kedden kezdődő 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik előrendezvénye. A tárlat szeptember 5-ig lesz látogatható az Erdélyi Művészeti Központ nyitvatartási rendje szerint, keddtől péntekig 9–17, szombaton 10–14 óráig.

 

Mozi és közönségtalálkozó Eperjes Károllyal

A kézdivásárhelyi Vigadó moziban július 18-án 18 órától filmvetítésre és közönségtalálkozóra várják az érdeklődőket: a Vigadó Művelődési Központ nagytermében a Magyar Passió című, 2021-es magyar film­dráma ingyenes vetítése után (95 perc) Eperjes Károly Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színművésszel lesz beszélgetés Deszke Kriszta moderálásában. Az 1950-ben játszódó film történetében Leopold atya azért küzd szerzetestársaival, hogy a háború után újjáéledő országban a ferences rendet ismét felvirágoztassa. Kezdetben a kommunista hatalom nem akadályozza őket tevékenységükben, még a háborúban elrejtett kegytárgyaikat is visszakaphatták. Ez a „békés” állapot azonban nem tart sokáig. Leopold atyát koholt vádak alapján letartóztatják, és hogy megtörjék, kegyetlen kínvallatások alá vetik. Egy Fjodorov nevű őrnagy parancsára volt diákját, a vallásnak hátat fordító, a szocialista rendszerben hívő fiatal tisztet, Keller főhadnagyot bízzák meg a beismerő vallomás kicsikarásával. Az atya kitartása, ellenállása azonban mindent megváltoztat.

 

Nyári táborlehetőség árvíz sújtotta területen élő gyerekeknek

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat várja azoknak a székelyföldi családoknak a jelentkezését, akik gyerekeikkel árvíz sújtotta településen élnek, vagy ahol jelenleg a csapból sós ivóvíz folyik, ami különösen megnehezíti a mindennapi életet. Táborozási időpontok: 2025 nyarán, több turnusban. Helyszín: Lábnyik (Csángóföld). Várnak 6–16 év közötti gyerekeket olyan településekről, ahol az árvíz- vagy az ivóvízprobléma súlyosan érinti a mindennapokat. Jelentkezés és további információ: ngysz@gyermekmento.hu, 0036 14 757 000.

 

Képernyő

RTV2. Ma 13 órától: Jánosházy György emlékére – Tíz éve hunyt el Jánosházy György költő, műfordító, kritikus, szerkesztő. A Kolozsvári Állami Magyar Opera dramaturgjaként és rendezőjeként, a kolozsvári Erdély, Igazság, Korunk, a marosvásárhelyi Művészet szerkesztőjeként, az Igaz Szó, majd a Látó főszerkesztő-helyetteseként jelentős irodalom-, és színházszervezői szerepet töltött be. Mi most egy archív felvétellel emlékezünk Jánosházy Györgyre. Riportunkban az 1982-ben indult Delfin kiadványról beszél nagy lelkesedéssel Mag Péternek. A Delfin az Igaz Szó melléklete volt: a tarka, szórakoztató, külön forgalmazott kiadvány kéthavonta jelent meg és négy évig volt kapható. * Vers – 1992-ben írta Jánosházy György Kőrösi Csoma Sándor szobra Tokióban című versét, amelyre Csíky Boldizsár írt kórusművet – a darab a magyarországi Szent Efrém kórus elő­adásában látható, a felvétel 2019-ben Csíkszeredában készült.

 

Hitvilág

SZERETETLÁNG LELKIGYA­KORLAT. Csinódon a Gyümölcsoltó Boldogasszony-kápolnában július 19-én, szombaton Szeretetláng lelkigyakorlatot tartanak a következő programmal: 9 órától rózsafüzér; 10 órától tanítás: Mi a Szeretetláng?, tanúságtétel; 11.30-tól elmélkedést tart Küsmödi Csongor atya; 12.15-től szentmise Szeretetláng-átadással; 13 órától ebéd a tarisznyából; 14 órától vezetett szentségimádás. Amit vinni kell: gyertya és nyitottság.

PAPSZENTELÉS SEPSISZENTGYÖRGYÖN. A Szent József-templomban július 20-án, vasárnap 11 órától exc. és ft. Kovács Gergely érsek pappá szenteli Simon Sándor diakónust. Ezért nem lesz szentmise sem 10, sem 12 órától, hanem csak 11 órától. Várnak mindenkit szeretettel erre a rendkívüli eseményre, ez az első papszentelés a templomban. Hangosítás lesz a templomon kívül is, és nagy kivetítőn lehet követni a szentelési szentmisét.

 

Mozi

MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház mai műsora: 16.15-től Jurassic World: Újjászületés (román feliratos), 18 órától Superman (román feliratos), 18.45-től Véletlenül írtam egy könyvet (magyar családi játékfilm), 20.30-tól 28 évvel később (magyarul beszélő), 20.45-től Kontinental ’25 (román–magyar–svájci–luxemburgi–brazil–angol filmdráma).

 

Ügyelet

Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig a Benedek Elek utcai 30-as Farmacom gyógyszertár (0367 407 568) az éjszakai szolgálatos. Kézdivásárhelyen ma az Állomás utcai Help Net gyógyszertár (0267 360 520) tart nyitva.

 

Röviden

PONTOSÍTÁS. Lapunk szerdai számában, Vizsgáztak a pedagógusok című írásunkban súlyos betűhiba (sem – nem) csúszott be. Helyesen: A véglegesítő vizsgára jelentkezett háromszéki pedagógusok több mint harmada nem érte el a nyolcas átmenőt, ők továbbra is kezdőként folytathatják pályafutásukat. Minden érintettől elnézést kérünk.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2025-07-17: Történelmünk - :

Egy uralkodókkal packázó főúr: Széchy György

Bocskai István erdélyi fejedelem, I. Rudolf király (II. Rudolf néven német-római császár) félelmetes ellenfele 1606. december 29-én halt meg Kassán. Betegeskedése és váratlan halála sokakban keltette azt a gyanút, hogy megmérgezték. Hűséges hajdúi bosszút szomjazva keresték a tettest, akit azután Bocskai kancellárja, Kátay Mihály személyében véltek megtalálni. Nem bizonyosodott be, hogy ő volt a bűnös, de már a gyanú is elegendő volt arra, hogy Kassa főterén felkoncolják. A véres színjáték kiagyalója és megrendezője Széchy György, Bocskai udvari kapitánya volt.
2025-07-17: Elhalálozás - :

Elhalálozás