Súlyos probléma

2025. július 17., csütörtök, Család

Július elején a tűzoltók egy nő elszenesedett holttestére bukkantak Maros megyében egy mezőméhesi lakástűz eloltása után. A nőt baltával gyilkolták meg, a tüzet szándékos gyújtogatás okozta. Az ügy fő gyanúsítottja ellen korábban előzetes letartóztatási parancsot adtak ki családon belüli erőszak és a távoltartási végzés megszegése miatt. A férfi büntetett előéletű, minősített emberölés miatt ült börtönben, ahonnan 2020-ban szabadult – olvashattuk nemrég egy sajtóhírben. 

  • Fotó: pixabay.com
    Fotó: pixabay.com

A nők ellen elkövetett gyilkosságok súlyos problémát jelentenek Romániában – jelentette ki hétfőn Nicuşor Dan államfő a Cotroceni-­palotában tartott sajtótájékoztatón. Úgy vélekedett, a jelenség mentalitásbeli problémákra vezethető vissza, és a román állam gyengesége miatt harapózik el. Rámutatott: megfigyelhető, hogy legtöbb esetben visszaeső bűnözők az elkövetők, ami annak tudható be, hogy az állami szervek fellépése nem eléggé erőteljes és határozott, nincs elrettentő ereje. „Vagy nem alkalmazzák a törvényeket, vagy úgy alkalmazzák, hogy azzal ösztönzik a bűncselekményeket” – fogalmazott. (Agerpres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1418
szavazógép
2025-07-17: Család - :

Rendszerszintű reform kell

A szív-, érrendszeri és agyi érbetegségek megelőzésére és leküzdésére irányuló ötéves stratégiát fogadott el hétfőn a kormány.
2025-07-17: Család - :

Július sült galambjai (A város gombái 62.)

Több júliusi galambgombánk igazi ínyencfalatnak számít, a konyhában főleg sütve mutatják meg, mire képesek. Ember legyen a talpán, ha gombász, ha nem, aki az orra alatt illatozó sült galambot el tudja utasítani. Sokan kimondottan azért várják e hónapot, hogy a puha juhtúróval és az üvegesen csillogó szalonnadarabokkal bélelt sercegő kalaposokból belakmározzanak.