Egész életünket emberi kapcsolatok hálójában töltjük. Az, ahogyan megnyilvánulunk kapcsolatainkban, saját magunkról szól. Így kap jelentőséget az őszinteség – önmagunkkal és másokkal szemben egyaránt. Lehetünk önmagunk bírálói vagy ostorozói, illetve lehetünk egoisták vagy önimádók. A két véglet között bármi lehetséges – és ezt vetítjük ki magunkból. Legfőképp az önismeret mértéke az, ami a valósághoz legközelebb álló képet adja rólunk.
Az őszinteséggel vállalom magamat, a véleményemet, a gondolataimat, az érzéseimet – így megnyitom magam a másik fél előtt. Ennek az a „veszélye”, hogy sebezhetővé válok, mert az őszinteséggel hagyom, hogy „belém lásson”, ami nem minden esetben előnyös, hiszen könnyedén csapdába keríthetnek. Ugyanakkor az önazonosság kérdéskörét is magában foglalja, ily módon mutatom meg tetteimen keresztül saját belső világomat, vagyis amit vallok, azt megteszem. Fordítva is igaz: ha bármit teszek, az belső lényemből és akaratomból fakad.
Továbbá mindehhez belső (lelki) erő is kell. Erő ahhoz, hogy vállaljam magam teljes lényemben, maszkok, megfelelni akarások, félrevezetések nélkül. Ha álarc nélkül vagyok jelen kapcsolataimban, ez egyben azt is jelenti, hogy bizalmat szavaztam a másik félnek, ezért mutatom meg magam mindenféle páncél vagy védőfal nélkül.
Az őszinteség ugyanakkor felelősségvállalást is jelent önmagam és mások irányában is, hogy nem játszmázom, nem manipulálok. Az őszinteség kifejezi az embertársaim iránt tanúsított tiszteletemet is, hiszen olyannak mutatom magam, amilyen vagyok. Ezért mondhatni azt, hogy ha őszintén kérünk valamit, az nem követelés, hanem csak egy óhaj kifejezésre juttatása.
Mint mindenben, ebben is benne van a „hibalehetőség”, vagyis hogy tévedek, hibázom. Ezek felismerésében és/vagy elismerésében is helyet kap az őszinteség. Ugyancsak a bocsánatkérés és a megbánás kapcsán is: a hibát csak akkor láthatom, ha őszinte vagyok, ez teszi lehetővé, hogy kijavítsam.
Kapcsolatainkban való kifejeződésünk a belső világunk tükörképe tehát. Őszintén és nyitottsággal kapcsolódni nagy kockázat, hiszen bánthatnak – de éppen a magamba vetett hitem és bizalmam által szeretettel vagyok a világ felé, hiszen tudom, hogy ami szeretetet nyújtok, azt (előbb-utóbb) vissza is kapom.
Keresztes Erika
bizalmi tanácsadó
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.