Kitartással, fegyelemmel és derűvel készült az érettségire ifj. Gyerő József, aki a Kőrösi Csoma Sándor Líceum idei végzősei közül a legjobb eredményt érte el a magyar tagozaton. A jog iránti érdeklődése nemcsak családi örökség, hanem tudatos választás is.
Az idei érettségi vizsgán a magyar tagozaton ifj. Gyerő József érte el a legjobb eredményt a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumban. Érettségi átlaga 9,27 lett, miután a történelem és magyar írásbeli eredményeket megóvta – joggal, hiszen végül történelemből a maximális osztályzatot ítélték meg neki, magyarból is a jegye kereken 1 ponttal javult.
Amint lapunknak elmondta: jogi pályára készül, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem jogi karára felvételezik. A döntést saját meggyőződése mellett természetes módon befolyásolta a családi példa is: édesapja, Gyerő József – jelenleg Kovászna város polgármestere – maga is jogász, akárcsak apai nagyapja, idősebb Gyerő József, aki a rendszerváltás után alprefektusként, később Oroszországban Románia konzuljaként is szolgált. „Kisebb gyerekkoromtól láttam, miben áll a jogászi hivatás, és vonzott, ahogy az apu dolgozott. Az is tetszik benne, hogy sok olyan területet összefog, amely engem érdekel: a nyelveket, történelmet, földrajzot stb. És fontos számomra az is, hogy az emberek jogaiért ki tudjak állni” – mondja.
Az iskolai évek során nemcsak a tanulásban volt kiemelkedő, hanem a közösségi életben is aktívan részt vett. A diáktanácsban volt osztályképviselő, alelnök, majd egy évig elnök is. Színjátszóként a Bessenyei István Országos Színjátszó Versenyen első díjat nyert a kovásznai líceum diákszínjátszó csoportjával, s mint fogalmaz: a színpad igazi kikapcsolódást jelentett számára. Rövidebb ideig tagja volt a 109. Havadtőy Sándor Cserkészcsapatnak, kosárlabdázott is, később a Tiszta Szív kórusban énekelt, különböző közösségi rendezvényeken konferált.
Amikor a jövőről kérdeztük, a nemzetközi jog iránti érdeklődéséről beszélt: „Szeretném majd jobban beleásni magam az államközi kapcsolatokba, különösen az Európai Unió jogrendjébe.”
Üzenete azoknak, akik most hasonló útra készülnek: „Kitartást kívánok mindenkinek, aki most épp felvételi előtt áll. Tudom, milyen megterhelő időszak ez. Azt kívánom, hogy mindenki bejusson oda, ahová a szíve húzza. És hogy a Jóisten segítsen abban, hogy valóra váltsuk azt, amit magunknak elterveztünk.”
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.