Egész világunk a szakadék felé rohan. Földünket szinte tudatos módon szipolyozzuk ki felesleges dolgok miatt, csak a haszon és a saját kényelmünk érdekében. Felelős vezetőink meg teljesen felelőtlenek. Nagy- és kishatalmak vezetői egyaránt. Távoli országokban és épp itt, mellettünk is. Bort isznak és vizet prédikálnak. Tisztelet a ritka kivételeknek.

Az emlegetett zömhöz tartozók, ha baj van, mindent lefaragnak, a legszegényebbtől is elvesznek, de saját zsebük épségére nagyon vigyáznak. Vagy mesélik – akik segíteni mentek bajba jutott nemzettársaiknak –, hogy a segítségre szorulók képviseletére és érdekvédelmére hivatottak krőzusi gazdagságban élnek. De még ennyire messze menni sem kell. Falakba ütközik az ember, ha „fel” szeretné juttatni a meglátását, mely szerint nagy baj van, mert rossz a közhangulat. Ami egy nem is olyan nehezen kezelhető dolog volna, ha elhinnék az üzenetet. Ám nemhogy nem hiszik, el sem lehet juttatni a címzetteknek a zsírosan megélők hírblokádja miatt. 

Lehet ontani a kölcsönbe kért pénzt mindenkinek, de ez csak a materiális rész. Amit látok magam körül, ami megmérgezi a lelkünket, az marad. Bármilyen mennyiségű osztogatás ellenére is. A tiszta, őszinte beszéd, egy-két jól „statuált” példa viszont csodákat tenne. Mert, noha sok hatalmi mámorban úszó ezt hiszi, az emberek – bár olykor birkák ugyan, vagy birkanyáj is néha – végső soron nem hülyék. Utálkozva fordulnak el attól, amiért eddig lelkesedtek, mert észlelik a hiteltelenséget, hányingerük van a propagandától. Mérgesek, de még nem jutottak el oda, hogy ne lennének hálásak és ne köszönnék meg szomjasan az igaz szót.

Nos, ilyen fura dolgok keveregnek az agyacskámban, miközben mosolyogni próbálok, mint József Attila szereplői: Futtam, mint a szarvasok, lágy bánat a szememben. Famardosó farkasok űznek vala szívemben. Agancsom rég elhagyám, törötten ing az ágon. Szarvas voltam hajdanán, farkas leszek, azt bánom. Farkas leszek, takaros. Varázs-üttön megállok, ordas társam mind habos; mosolyogni próbálok. S ünőszóra fülelek. Hunyom szemem álomra, setét eperlevelek hullanak a vállamra.

Kicsit nagyzolva, téziseket mondtam. Jöhet az antitézis. A szintézis reményében persze, és a protézist elkerülendő… Aztán tényleg elmosolyodhatunk, ha rájövünk: Márta mindennapiakra figyelő szorgalma is, de még inkább Mária hite kell a fentebb vázoltak elviseléséhez, megváltoztatásához és a cseppnyi boldogsághoz.

Fotó: Pixabay.com