Kristófi János (1925–2014) nagyváradi festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítótermében. A partiumi alkotó elsősorban Nagyváradot örökítette meg, de a falvak népét és annak mindennapos tevékenységét is sokszor választotta témául. Többször be- és körbeutazta Székelyföldet, így vásznain a mi szülőföldünk is megelevenedik. Hogy miért éppen az ő életművének bemutatását választották a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik előrendezvényeként: mert Kristófi János sokszínűsége olyan, mint egy jó párbeszéd, mint egy jó eszmecsere – hangzott el.
Tamás Sándor megyeitanács-elnök az Erdélyi Művészeti Központ kulturális életben betöltött egyre jelentősebb szerepét emelte ki: nem pusztán képzőművészeti alkotások, jeles művek, jeles szerzők műveinek őrzője, hanem tíz éve már, hogy hidat képez múltunk és jelenünk, művész és közösség között, és a „folytonos párbeszéd tere”. „Olyan értékeket mutat fel ez a művészeti központ, amelyek mélyen gyökereznek tulajdonképpen Erdély kultúrájában, mégis nyitottak tudnak maradni, kapcsolódnak az egyetemes művészeti gondolkodáshoz is” – fogalmazott a megyevezető, majd a központ gyarapítása érdekében tevékenykedő Bordás Beáta intézményvezetőnek mondott köszönetet.
Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, Tusványos egyik fő szervezője a maga részéről is köszönetet mondott Bordás Beátának, amiért úgy dolgozott, hogy azzal az egykori igazgató, Vécsi Nagy Zoltán nyomába tudott lépni. Üdvözölte azt is, hogy az EMŰK-nek láthatóan jól viseli gondját „a helyi politika”. Ez így is van jól: nem az a dolga a művészetnek – mint volt több évtizeden át –, hogy szolgálja a politikát, mert attól legtöbbször „csömört” lehetett kapni. A helyes az, ha a politika szolgálja a művészetet – jelentette ki.
Németh Zsolt méltatta Kristófi János művészetét is. A kétezer darabos hagyaték az erdélyi kultúrát gazdagítja. „Otthonos volt neki a lovas kocsis paraszti világ, a falusi táj és a szecessziós, lüktető életű Nagyvárad vagy éppen Kincses Kolozsvár is. Falusi környezetben nőtt fel, és végigcsinálta az állattartással, mezei munkával járó gyerekfeladatokat. Városi környezetben élt, tanított festőként, orgonistaként, polgárként. Közben kántortanítóskodott is egy szilágysági községben. Falusi táj, kisvárosi élet vagy nagyváradi, püspöki székhely – mind otthonosnak tűnik a domináns, de visszafogott színvilágú, fátyolos, kicsit látomásos, impresszionizmusba hajló képein. Patinás képeit nézve nosztalgia is elfoghatja az embert az eltűnt világ láttán, azonban oly kedves ragaszkodással festi meg mindezt, ami egy rendezett, hagyományos és szakrális világképnek az egysége, hogy ezt észrevétlenül átörökíti, áthozza a mába” – mondotta Németh Zsolt.
Bordás Beáta művészettörténész, az EMŰK vezetője a kiállítás anyagának összeválogatását elevenítette fel, melyet a művész fiával, Kristófi Kristóffal közösen végzett. Mint mondta, a bő kétezer alkotás közül azokat hozták el Sepsiszentgyörgyre, amelyek elsősorban Kristófi János utazásaihoz kapcsolódnak: a vásznakon Nagyvárad mellett elevenedjenek meg a székelyföldi és magyarországi tájak, hozzánk közelebb fellelhető városok és falvak. A kiállítás próbálja kronológiailag is követni a festő életét, így helyet kaptak a korai, az ötvenes években készült, népi témájú festményei, majd következnek a Nagyváradra való beköltözés által ihletettek, a zsánerképek, végül a nagyváradi városképek.
Az eseményen Kristófi Kristófon kívül jelen volt a művész egy másik gyermeke, a Budapesti Nemzeti Énekkar szólistája, Kristófi Ágnes Emese is, aki Szőcs Botond zongoraművész kíséretével többször is énekelt.
