Tusványos az a hely, ahol lehet eszmét cserélni, inspirálódni, vitatkozni, világot megváltó gondolatokat megosztani, de a legfontosabb az, hogy az itt születő gondolatokból közös nemzetpolitikai cselekvés legyen – hangoztatta Nacsa Lőrinc, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára tegnap Tusnádfürdőn a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megnyitóján. Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke szerint a Fidesz nem ukrán- vagy EU-ellenes, de nem is oroszpárti, csak a hazát védi a szuverén értékek mentén, ebbe pedig a kisebbségvédelem mellett az is beletartozik, hogy az idegen érdekektől megvédjék Magyarországot.
A Ránk számíthatsz! mottóval meghirdetett 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyházi áldásokkal és politikai köszöntőkkel nyílt meg tegnap a Lőrincz Csaba sátorban.
Áldást mondott Szatmári Szilárd, a Csíkszeredai Református Egyházközség parókus lelkipásztora és a Csíkszentmártoni Református Szórványmissziós Egyházközség beszolgáló lelkipásztora, Biró Attila árkosi unitárius lelkész (Tusnádfürdői Leányegyházközség), Bilibók Géza tusnádfürdői plébános és Végh Nimród evangélikus lelkész.
A politikai köszöntők sorát Butyka Zsolt, Tusnádfürdő polgármestere indította, aki szerint az elmúlt 34 év legjobb szervezésének mutatkozik az idei Tusványos, az önkormányzat ugyanis „észre sem vette, hogy épül a tábor”. David Campanale, a rendezvénysorozat egyik alapítója egyebek mellett arról beszélt, hogy a politikusok és az újságírók más-más célokat követnek, de Tusványos keresztény mivolta összeköti őket, hisz ugyanazt a Jézust követik. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke szerint Tusványos segít megérteni a valóságot, eligazodni a fake news és a propaganda tengerén – ez az, amiben a mottó szerint számíthatnak rájuk a résztvevők.
Nacsa Lőrinc felidézte: az erdélyi szabadegyetem számos nemzetpolitikai intézkedés, kormányzati program bölcsője volt, ami többletfelelősséget is jelent Tusványos számára.
„A mi erőnk a közösségben van. Mi nem valami ellen vagyunk, mint az ellenfeleink, hanem valami mellett. Az ellenfeleink úgy határozzák meg magukat, hogy valami ellen vannak, mi pedig úgy, hogy a magyar nemzetért, a magyar nemzeti érdekért” – mondta az államtitkár.
Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke Tusványos szellemiségét méltatta. Arról is beszélt, hogy a politikai közösségük 1989 óta demokrata, ugyanakkor szerinte a demokrata és a szuverenista szavak szinonimák. A Fidesz számára fontos a haza, az identitás, és a Fidesz másképp Európa-párti, a nemzetek Európájában gondolkodik – mondta. Szerinte a Fidesz nem ukrán- vagy EU-ellenes, de nem is oroszpárti, csak a hazát védi a szuverén értékek mentén, ebbe pedig a kisebbségvédelem mellett az is beletartozik, hogy az idegen érdekektől megvédjék Magyarországot. Nem is szélsőséges, tette hozzá, inkább párbeszédre törekvő, de intoleráns a kisebbségellenességgel, az antiszemitizmussal és magyarellenességgel szemben.
Németh Zsolt továbbá arról is beszélt, hogy a romániai elnökválasztáson a demokrácia győzött, Budapest pedig nyitott az együttműködésre Bukaresttel, amit a két ország kormányfőinek tegnapi bukaresti találkozója is bizonyít.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.