Kiss Gy. Csaba Széchenyi-díjas irodalom- és művelődéstörténészt a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti – közölte a tárca tegnap.
Felidézték, hogy a 80 éves korában elhunyt Kiss Gy. Csaba Széchenyi-díjas irodalom- és művelődéstörténész, az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékének professzora a rendszerváltoztatás küzdelmeinek meghatározó alakja volt.
Kiss Gy. Csaba 1945. április 2-án Budapesten született. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán 1968-ban szerzett magyar–német szakon tanári diplomát. Diákként elkötelezettje lett a közép-európai népek összefogása Németh László-i eszméjének, amit a Varsói Egyetem, a Prágai Egyetem, a Nyitrai Egyetem, a Zágrábi Egyetem vendégtanáraként is képviselt. Közép-Európa fáradhatatlan vándora volt, akit magyar, lengyel, cseh, szlovák, horvát tanítványok serege követett szellemi útjain. Rendületlenül kiállt az Írószövetség mellett a szervezet létét fenyegető időkben.
Az MDF alapító tagjaként és sajtószóvivőjeként, külpolitikai koncepciójának alakítójaként a határon túli magyarság támogatásán túl a nemzetpolitika elválaszthatatlan részének tartotta az átgondolt szomszédságpolitikát, a szomszédos népek kultúrájának, történetének ismeretét. Könyvei, cikkei, megszólalásai e tekintetben is iránymutatóak – hangsúlyozták a közleményben. Mint írták, szorosan kötődött felmenői szülőföldjéhez, amit Dunapataj díszpolgári cím adományozásával ismert el. Számos lengyel, magyar és szlovák kitüntetés birtokosa.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.