De az idősebbek esetében sem találó e megnevezés, annak jelentéstartalma ugyanis óhatatlanul pozitív dimenzióba emeli e múltba tekintő viszonyulást – nosztalgiázni szokott az idősebb ember fiatalkoráról, a diákévekről, ifjú szerelmekről, az már inkább a groteszk kategóriájába tartozik, ha valaki egy diktátor uralma és egy elnyomó rezsim iránt viseltetik ilyeténképpen. Ne szépítgessük tehát, ne eufemizáljuk azt a tényt, hogy a felmérés szerint a romániai lakosság többsége szerint jobb volt az élet a kommunizmus idején, mint most. Lehet ezt szégyenletes tájékozatlanságnak, durva felelőtlenségnek, kirekesztettségérzésből fakadó kicsinyes bosszúmegnyilvánulásnak, lehet elvakult radikalizmusnak nevezni, akár ostobaságnak is, csak nosztalgiának nem.

Van igazság, és nem is kevés, Nicușor Dan államelnök szavaiban, aki, miközben aggodalmát fejezte ki a kutatás eredményei kapcsán, némi önkritikával azzal magyarázza a jelenséget, hogy az elmúlt 30 év során az emberek csalódtak a politikai osztályban. Igazi államférfiakban, nagy kaliberű vezetőkben csakugyan nem bővelkedik Románia 1989 utáni történelme, és az is igaz, hogy a korrupció, a be nem tartott ígéretek, az igazságtalanság érzése meggyengítette az emberek jelenbe és jövőbe vetett bizalmát, miként az államfő fogalmaz. Ugyanakkor azért azt is ki kell mondani, hogy bármennyire is korrupt, hazug, felelőtlen vezetése volt Romániának 1989 után, senkinek a nevéhez nem fűződik annyi ember halála, kivégzése, megnyomorítása, mint az egykori diktátoréhoz. Ezt nem látni, ezt nem belátni, felismerni, kontextusba helyezni pedig már nem feltétlenül csak a politikai osztály felelőssége, hanem sokkal inkább az egyéné. És ha erre nem képes valaki, az bizony olyan torz értékrendszerről, olyan magas fokú tájékozatlanságról és olyan ijesztő ostobaságról árulkodik, amelyen maga Mátyás király sem segíthetne, ha valamilyen csoda folytán ő kerülne Románia élére. Ez persze ugyancsak összefüggésben áll az elmúlt évtizedek rossz oktatáspolitikájával, a társadalmi egyenlőtlenségek kiélezésével járó gazdaságpolitikával, a kisembert minduntalan másodrangúnak tekintő, esetleg semmibe vevő, megalázó szociális közpolitikákkal – de mindez együtt sem mentesíti az egyént annak felelősségétől, hogy egy milliókat megnyomorító, tömeggyilkos diktátort éltet vagy sír vissza.

Nem „csak” arról van szó tehát, hogy egy inkompetens, korrupt politikai elit uralkodik Romániában – ennél sokkal aggasztóbb, hogy a román „néplélek”, az itt élő emberek jelentős részének egyéni értékrendszere torzult oly mértékben, hogy egy újabb Ceaușescut kívánnak az ország élére. Ezen segíteni sokkal nehezebb és időigényesebb, mint leváltani néhány politikust.

Fotó: Pixabay.com