A hét végén rendezendő illyefalvi Illés Napok egyik csúcspontjának ígérkezik a július 27-i esti zárókoncert. A sepsiszentgyörgyi Tiltott Illés zenekar az Illés együttes klasszikus formációja összeállásának 60. évfordulója előtt tisztelgő emlékkoncertje legendás slágerekkel és Varga Miklós „sztárvendégeskedésével” csábít.
Az Illés-emlékest ötlete 2024 végén fogalmazódott meg Farkas Tamás Zoltánban, az együttes alapítójában, gitáros-énekesében. Az első felvetődő kérdés mindjárt úgy szólt: de kit lehetne meghívni? „Az első ötletem az volt, hogy neves helyi énekesekkel dolgozzunk együtt, akik révén országszerte otthonosságot teremthetünk. Hamarosan kiderült azonban, a dolog megvalósíthatatlan. Most meg fennállásunk eddigi legnagyobb eseményére készülhetünk, és igazából még ma is alig hisszük el, hogy Varga Miklóssal fogunk együtt zenélni” – jelentette ki Farkas Tamás Zoltán.
Varga Miklósnak az illyefalvi színpadon való felbukkanása természetesen nem véletlenszerű, az énekes baráti kapcsolatot ápolt néhai Illés Lajossal. Ezért aztán nemcsak az István, a király című ikonikus rockopera okán állt szoros szakmai viszonyban a legendás együttessel, több más alkotásukban is fontos szerepet játszott. A művész „becserkészésében” sokat segített Kökösi Attila, a Brassói Magyar Színház igazgatója is, az énekest azonban alapvetően a szentgyörgyi banda által nyújtott zenei minőség, illetve az Illés együttes öröksége iránti elkötelezettsége győzte meg. A vasárnapi műsor egyensúlyai Varga Miklós kérésére kissé Illés Lajos munkássága irányába tolódtak el, ugyanakkor, mivel az Illés Koncz Zsuzsa több korai számának is szerzője, Antal Zita Melánia révén női énekes is fellép a koncerten. Ő a közelmúlt sikeres brassói produkciója, a Magyarok fénye című rockopera női főszereplője, így került az abban az előadásban is éneklő Farkas Tamás Zoltán látókörébe. A kor kommunikációs lehetőségeit kihasználva videóklip is készülhetett, a Szentgyörgyön rögzített zenei alapra Varga Miklós Budapesten énekelte fel a Miért hagytuk, hogy így legyen… című számot. Bár a bemutató csak július 27-én este lesz Illyefalván, máris élénknek mondható a produkció iránti érdeklődés, a fellépéseket azonban jelentős mértékben korlátozza Varga Miklós sűrű programja.
A 2024-ben létrehozott Tiltott Illés, az Illés és a Fonográf együttesek repertoárjából merítkező formáció amúgy igen eredményes évet tud maga mögött, egyre több rendezvényre hívják őket, több mint huszonöt koncerten vannak túl, a társulat „gyermekváltozata”, a Tekergők kisegyüttes fellépéseinek pedig se szeri, se száma. A tavalyi kezdeti fellépésekhez képest módosult némileg a Tiltott Illés együttes felállása, miután – Farkas Tamás Zoltán szerint – kissé rockosabbra vették a figurát. A jelenlegi állandó felállást Farkas Tamás Zoltán (gitár), Buzogány-Csoma István (akusztikus gitár), Jakab Csaba (zongora), Tóth-Györbiró Apor (basszusgitár), Salamon Tamás (dobok) jelenti. Az alaphelyzetben Illés-Fonográf-emlékesttel turnézó együttes legutóbb a kézdivásárhelyi Sokadalmon és a Szentegyházi Napokon aratott nagy sikert, műsorukat az elsőtől az utolsó dalig énekelte a közönség. Folyamatosan turnéznak a Szilágyságtól Vajdahunyadig, sőt, magyarországi meghívásuk is van. Addig is azonban vasárnap este itthon keltik életre a legendás Illés-slágereket Varga Miklós mindig élményszerű előadásában.