Drasztikusan csökkentik az erdészeti igazgatók számát

2025. július 25., péntek, Belföld

Diana Buzoianu környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszter tegnap ismertette a Romsilva átszervezéséről szóló javaslatokat, amelyek között van az erdészeti igazgatóságok, valamint az igazgatók számának csökkenése.

  • Fotó: gov.ro
    Fotó: gov.ro

A kormánypalotában tartott sajtótájékoztatón Buzoianu hangsúlyozta, hogy miniszteri mandátumának egyik első számú prioritása a Romsilva átszervezése. Az átszervezéséről szóló kormányhatározat-tervezet célja az erdészeti igazgatóságok regionalizálása. Jelenleg 41 erdészeti igazgatóság működik, minden megyében egy, de a tervezet 12-re csökkentené számukat.

Ez azt jelenti, hogy az erdészeti igazgatóságok száma közel 70 százalékkal csökken, mivel valójában nincs szükség 41 külön igazgatóságra. Az intézkedés szükséges a Romsilva tevékenységének hatékonyabbá tétele érdekében – nyilatkozta.

Az átszervezés nyomán jelentősen, 90 százalékkal, csökkenni fog az igazgatók száma is a Romsilva vállalatban, ugyanis mindegyik regionális igazgatóság élére egyetlen igazgatót fognak kinevezni. Jelenleg mindegyik igazgatóságban kettő–négy igazgató van – mutatott rá. Az igazgatók számának csökkentése 19 millió lejes megtakarítást fog jelenteni, amit erdőgazdálkodásra fog felhasználni a Romsilva – tette hozzá a miniszter.

A határozattervezet ugyanakkor előírja, hogy a Romsilvának elsősorban az erdőgazdálkodásra kell fókuszálnia, erre kell szánnia költségvetését; a másodlagos tevékenységek – mint például szállodák fenntartása – nem vehetnek el anyagi forrásokat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 693
szavazógép
2025-07-25: Belföld - :

A nemzetpolitika és a személyes kapcsolatok

A nemzetpolitikában és az ifjúságpolitikában is a személyes kapcsolatok a legfontosabbak, a nemzetpolitika akkor jó, ha személyes kapcsolatokra tud épülni – hangoztatta a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára tegnap Tusnádfürdőn.
2025-07-25: Belföld - :

Személyes küldetésről és szolgálatról Tusványoson

A Tusványoson tegnap megtartott Személyes küldetés és szolgálat című beszélgetés jóval többet kínált egy életrajzi kitekintésnél: két olyan ember – egy diplomata és egy egyházi vezető – nyílt meg a hallgatóság előtt, akik számára a hivatás nem pozíciót, hanem belső iránytűt jelent – írja közösségi oldalán a Magyar Unitárius Egyház.