A Tusványoson tegnap megtartott Személyes küldetés és szolgálat című beszélgetés jóval többet kínált egy életrajzi kitekintésnél: két olyan ember – egy diplomata és egy egyházi vezető – nyílt meg a hallgatóság előtt, akik számára a hivatás nem pozíciót, hanem belső iránytűt jelent – írja közösségi oldalán a Magyar Unitárius Egyház.
Mint fogalmaznak, Kiss-Parciu Péter és Kovács István életútja más terepen mozog, de gondolkodásukban közös: egyikük sem törekedett tudatosan magas tisztségre, ám mindketten belső elhivatottsággal válaszoltak az eléjük kerülő feladatokra. Ahogy elhangzott: a feladat hozza a tisztséget, nem fordítva.
Kiss-Parciu Péter, a regionális és határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy nem állt szándékában helyettes államtitkárrá válni – egyszerűen érdekelte a külügy, az uniós politika, a közösségi ügyek. Ma a legfőbb öröme, hogy a határon túli magyar közösségekért dolgozhat – eszközöket, támogatásokat, lehetőségeket nyújtva számukra.
Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke szerint az igazi vezető nemcsak irányít, hanem lendületet ad: olyan belső energiát, amely lelkesít és összetart. A szolgálat akkor hiteles, ha nemcsak a feladatot végzi el az ember, hanem „egy mérföldnél többet megy” – ahogy ő fogalmazott. A beszélgetés egyik visszatérő gondolata: a közösségi szolgálatban létezik egy sajátos perpetuum mobile, egy örökmozgó, amely minél többet ad, annál többet termel vissza. Ebből táplálkozik a hivatás, és ebből meríthet a közösség is.
Mindketten hangsúlyozták: a hiteles szolgálathoz elengedhetetlen a belső egyensúly. Kiss-Parciu számára ezt a család – három gyermek –, valamint az olvasás és a testmozgás biztosítja. A püspök kertészkedéssel, fizikai munkával kapcsolódik vissza önmagához: a virágok, a javítás, a víz közelsége számára a belső szabadságot jelenti. A legnagyobb örömöt mégis az jelenti, amikor közvetlen kapcsolatba kerül a közösséggel – például amikor gyerekek zsúfolódnak be a püspöki titkárságra, vagy amikor egy-egy táborban „összekapcsolódnak a kicsi fények”.
Az előadás nem kerülte meg a kor kihívásait sem. A mesterséges intelligencia, a digitalizáció, a személytelenség térhódítása kapcsán Kovács István arról beszélt, hogy a világ talán épp most szorul leginkább az egyházra: arra az emberközpontú jelenlétre, amely emlékeztet a valódiságra, a szeretetre, az emberi méltóságra. „Egy baráti kézfogást egy lájk nem helyettesít” – mondta. Az előadás zárásában pedig egy közös megerősítés hangzott el: a szolgálat – legyen az állami vagy egyházi – csak akkor lehet hiteles, ha a vezető nem hivatalnokként, hanem emberként van jelen. Nem azért, hogy pozíciót töltsön be, hanem hogy – Szilágyi Domokos szavaival – „mosolyra igazítsa a világ arcát” – olvasható az unitárius egyház közösségi oldalán.
