„Hatalmas ajándék ez az ünnepi alkalom, nem csupán nekünk, helybeli reformátusoknak, hanem Illyefalva község minden lakosának, felekezeti hovatartozás nélkül” – hangoztatta köszöntőjében az illyefalvi vártemplomban tartott istentiszeteleten Lajos József parókus lelkipásztor. A Márk evangéliumából és Péter apostoli leveléből vett igeversekre alapozva hangsúlyozta: „csodálatos lenne, ha nem csupán ezen az ünnepi istentiszteleten tudnánk átélni, megtapasztalni a közösség erejét”; „nagyszerű lenne, ha a hétköznapok forgatagából kiszakadva megszületne bennünk a felismerés: szükségünk van az Úr Jézus Krisztusra, az ő vezetésére, irányítására”. Emlékeztetett, azt sem szabad elfelednünk, hogy ránk is szükségük van másoknak: a családnak, a gyermekeinknek, az unokáknak, annak a közösségnek, ahol élünk, a munkatársaknak vagy éppen egy egész gyülekezeti közösségnek. „Példákká csak akkor lehetünk igazán, akkor válhatunk mi magunk is követhetőkké, ha mi is követünk valakit, ha a ránk bízottak érzik, látják, tapasztalják azt, hogy mi is követjük valakinek a tanácsát, az útmutatását, az irányítását, hogy engedelmeskedünk és a szeretet parancsát betöltve szolgáljuk közösségünket” – mon­dotta.

Fotó: Kátai Edit

Hitből fakadó bátorság

Illyefalva és lakossága régi adósságát rója le akkor, amikor a díszpolgárává nyilvánítja Kató Béla református lelkészt, emeritus püspököt, aki hitvestársával együtt negyed évszázadon át fáklyaként világított abban a gyülekezetben, ahová egykor Isten akarata irányította – jelentette ki ünnepi beszédében Benkő Árpád Jenő polgármester. Rámutatott, hitből fakadó bátorság, hivatástudat és elkötelezettség jellemezte Kató Béla gyülekezetépítő munkáját, mely révén Illyefalva életében megkezdődött „egy külső, látható, illetve egy belső, fel nem mérhető építkezés”, amely a 90-es évek hozta új lehetőségeket megragadva is folytatódott, megalapozva a jövőt és máig meghatározva a közösség mindennapjait. Munkáján Isten áldása volt, 25 éves szolgálata nem volt hiábavaló, mindig szívén viselte Illyefalva sorsát, és azt követően sem szakadt el tőle, hogy Isten az egész erdélyi reformátusság főpásztorának hívta el – mutatott rá. Úgy vélte, a díszpolgári oklevél átadása csupán „külső jele annak a kapcsolatnak, együvé tartozásnak, amely lélekben valósul meg, amikor a pásztor és nyáj egymásra talál, és bármi is történjék utána, ez a kötelék elszakíthatatlan marad”.

„Betöltöttem őt isteni lélekkel, bölcsességgel, értelemmel és képességgel mindenféle munkára, hogy terveket készítsen kövek vésésére és berakására és mindenféle munka elvégzésére” – ezzel a Mózes második könyvéből vett igével köszöntötte Kató Bélát a Sepsi Református Egyházmegye esperese. Dénes Előd köszönetet mondott „bölcsességgel, értelemmel és nagy-nagy hittel” végzett munkájáért, amellyel Illyefalva mellett a Sepi Református Egyházmegyét is támogatta, gazdagította.

Fotó: Kátai Edit

Hogy maradandó szülessen

Kolumbán Vilmos József, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke laudációjában egyebek közt rámutatott, „valójában mindegy, hogy egy órát vagy egy egész napot dolgozott valaki, nem az időtartam, és nem is a munka milyensége számít, hanem az, hogy mennyire becsületesen, hűségesen dolgozott a rendelkezésére álló időben”. Mint mondta, Isten adja az erőt, a lehetőséget és a munkát is, „ez a mindennapi életünknek a predesztinációja, és ezt vallja a református egyház is”. Rámutatott, nehéz dolga van annak, aki Kató Béla életútját, megvalósításait próbálja összegezni, majd szólt a lebontásra ítélt faluban, Cófalván indult pályájáról, az Illyefalván folytatódó sokrétű építő munkáról, az erdélyi református közösségek érdekében kifejtett meghatározó tevékenységéről, a nevéhez fűződő megannyi oktatási és szociális kezdeményezésről, építkezésekről és közösségépítésről egyaránt. „A püspök úr valójában mindig többet látott annál, mint hogy egy templom megszépüljön, időre elkészüljön, ezek csak külső feltételei annak, hogy valami maradandó szülessen, amihez sem tégla, sem cement, sem mész nem kell. A maradandó pedig nem más, mint maga az ember, a közösség, a gyülekezet. Ő mindig ebben volt érdekelt, hogy megszülessen az az intézményhálózat, amely  szükséges ahhoz, hogy megmaradhassunk. Ő ebben alkotott igazán” – szögezte le a püspök.

Fotó: Demeter Virág Katalin

A díszoklevél és az ajándékok átvétele után Kató Béla úgy értékelte, beszédes, hogy éppen az Illés Napokra esett az ő kitüntetése, hiszen 26 évvel ezelőtt az egyház berkeiből indult az ünnep szervezése azzal a céllal, hogy a közösségben jelen lévő élő hagyományokat próbálják megeleveníteni, minél szélesebb körben összehozni az elszármazottakat, együtt ünnepelni, egymásnak örülni. Ami az előző években a településen történt közösségi és intézményhálózati fejlesztéseket illeti, rámutatott: „nem a kő és a téglarakás volt az igazi nagy öröm, hanem amit láttam mögötte, amiért megtettük ezt, ahogyan ezt véghez vittük” – fogalmazott, hozzáfűzve: azt sem lehet leértékelni, ha az ember megszerzi a kőhöz való pénzt vagy a követ felrakja. „A 25 év szép idő volt, igaz, hogy fele Erdély többi részére tekintett, és egy kicsit Illyefalva ezt megszenvedte (…). Hiszem azt, hogy Illyefalva továbbra is fennmarad a térképen, nagyon fontos, hogy ott legyük és számontartsanak” – jelentette ki bizakodva. Azt már láthatóan elérzékenyülve ismerte el végezetül, hogy jólesett számára a díszpolgári kitüntetés. „Amikor az ember az édesanyjától kap dicséretet, a társától vagy a legközelebbiektől jön az elismerés, az az igazi” – nyugtázta a 12 évet kitevő két püspöki mandátum és 45 év lelkészi szolgálat után nyugdíjba vonult Kató Béla.