Hangulatos faluünnep Miklósváron

2025. július 28., hétfő, Közélet

Miklósváron idén is kétnapos faluünnepet rendeztek, kapcsolódva a helyi római katolikus kápolna védőszentje, Szent Anna napjának ünnepéhez. 

  • Köpeci táncosok a miklósvári faluünnep színpadán. A szerző felvétele
    Köpeci táncosok a miklósvári faluünnep színpadán. A szerző felvétele

A templomban szombaton búcsús szentmisével kezdődött az ünnep, majd a kultúrotthon udvarán a nagy meleg ellenére szép számban összegyűlt közönség előtt léphettek fel a helyi, illetve a szomszéd falvakból érkezett előadók, utóbbiak között a bölöni Nagy Dénes Dalárda, az erdőfülei Dobó Néptánc­csoport vagy a köpeci Akarat Tánc­csoport és mások is, de a helybeli, miklósvári gyermekeknek is tapsolhatott a közönség. Láthatóan mindenki jól érezte magát az ünnepen, amely a közös szórakozásra össz­pontosított. 

A fiataloknak minifoci-bajnokságot rendeztek, tegnap a kicsiket izgalmas, ötállomásos, ügyességet, bátorságot, és „detektívmunkát” is igénylő kincskereső versenyre hívták. Állandó foglalkozások is voltak, kézművesvásár, ugrálóvár a gyerekeknek, arcfestés, trambulin és különböző játékok. Tombolahúzást is rendeztek: egy jegy ára 10 lej volt, a sorsoláson három kötés cándrát (széldeszkát), két oroszlánfejű nyulat, süldő nyuszikat, kézműves termékeket lehetett nyerni. Az esti órákban szombaton és tegnap is koncertek kezdődtek, fellépett az Insect, a Hatszög, az Illúzió, a Corax, Tomy és zenekara, valamint Dancs Annamari. Szombaton bállal, tegnap tűzijátékkal zárták az ünneplést a miklósváriak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 735
szavazógép
2025-07-28: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Aki mindig szívén viselte Illyefalva sorsát (Díszpolgári cím Kató Béla emeritus püspöknek)

„Nincs felemelőbb annál, mint amikor valaki attól a közösségtől kap elismerést, amelyért negyed évszázadon át dolgozott” – idézte Orbán Viktor miniszterelnök szavait tegnap Brendus Réka, a nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezetője a 26. Illés Napokon tartott ünnepi istentiszteleten, ahol átnyújtották Kató Béla emeritus református püspöknek az Illyefalva önkormányzata által adományozott díszpolgári címet, így köszönve meg a település és annak közössége érdekében kifejtett meghatározó munkásságát. 
2025-07-28: Közélet - :

Három baleset vasárnap

Három közlekedési balesethez riasztották a rendőröket tegnap: kettő Bodzavidéken, egy Kézdiszéken történt.