Rendezvények az Erdélyi Művészeti Központban
ELŐADÁS. Jánó Mihály művészettörténész ma 18 órától az Erdélyi Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítótermében A Szent László-legenda falképei a középkori Magyar Királyság templomaiban címmel tart előadást.
MŰHELYMUNKA. Július 30-án, szerdán 17 órától az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében Makkai István szobrászművész kiállításához kapcsolódóan Bálint Katalin művészetterapeuta tart műhelyfoglalkozást felnőtteknek, amelynek keretében strukturált felületeket hozhatnak létre, valamint megismerkedhetnek a fémes hatások létrehozásának technikájával. A műhelyfoglalkozáson való részvétel ingyenes, viszont regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékok az emuksepsi@gmail.com e-mail-címen vagy SMS-ben a 0736 350 376-os telefonszámon kell jelezni.
Könyvbemutató és kiállítás
Zabolán a Mikes-kastély rendezvénytermében a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet és a Zabola Estate Transylvania közös szervezésében Rodostó – a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa című történelmi tanulmánykötet, valamint Rodostóra nyíló ablak című építészettörténeti kiállítás megnyitójára július 31-én, csütörtökön 19 órától kerül sor. A kötetet bemutatják: Fodor Gábor szerkesztő-történész, a turkológiai kutatócsoport vezetője, valamint a kötet szerzői: Csorba György történész (Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság), Katona Csaba történész (Magyar Nemzeti Levéltár) és Tóth Ferenc tudományos tanácsadó (Történettudományi Intézet, Budapest). Az esemény házigazdája: Gergely Roy Chowdhury. Moderál: Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője.
Képernyő
TVR3. Ma 11 órától: A csendek a hangjegyek közt. Sándor Csaba – énekről, munkáról, időről – Csíkszentsimontól Budapestig és Kolozsvártól Münchenig megszámlálhatatlan munkaóra – hangképzés, énekgyakorlat, szövegtanulás, színpadi próba és persze „élesben” végigvitt előadás – jelöli ki Sándor Csaba bariton operaénekes eddig megfutott pályáját. Bár sikerei számosak, Csaba pontosan tudja, hogy csak türelmes kivárás, önérlelés és fegyelem vezetheti el őt alkotóként bizonyos szerepek, karakterek, drámai figurák értő megformálásához. Ezt nem lehet siettetni. A portéfilm a kulisszák mögé is elvezeti a nézőt, miközben Sándor Csaba szerény és olykor mulatságos vallomásai egy nagy elvárásokra feljogosító művészt „lepleznek le”. * FNT 2024 – Bukarestben, a 34. Nemzeti Színházi Fesztiválon a marosvásárhelyi Yorick Stúdió is fellépett a független színházak kategóriájában, a Lázadni veletek akartam című produkcióval, Sebestyén Aba rendezésében. * Szembeszéd: Kína – Borbély András és meghívottja, Ivácson András-Áron a Kínával kapcsolatos félelmekről és előítéletekről, valamint a jelenleg tapasztalt gazdasági fellendülésének előzményeiről beszélget. * Symphonic – 2021 – a csíkszeredai Ineffable együttes és a Marosvásárhelyi Filharmónia közös produkciója.
Mozi
MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház mai műsora: 16 órától Elio magyarul beszélő és 16.15-től románul beszélő, 18 órától Hogyan tudnék élni nélküled? (magyar zenés vígjáték), 18.15-től Jurassic World: Újjászületés (román feliratos), 20 órától F1 (magyarul beszélő), 20.45-től Tudom, mit tettél tavaly nyáron (román feliratos).
32. EKE Vándortábor
Idén Tusnádfürdő ad otthont augusztus 5–10. között a 32. EKE Vándortábornak. Egy héten át túráznak, felfedeznek, közösséget építenek és ünnepelik mindazt, ami összeköti a természetszeretők közösségét. Lesznek magashegyi kihívások, családbarát séták, kerékpártúrák, legendás helyek és történelmi ösvények; esténként közösségi programok, tábortűz, beszélgetések és meglepetések szerepelnek a programban. Részletek a rendezvény Facebook-oldalán és az ekevandortabor.ro honlapon.
Támogatás az árvíz sújtotta falvaknak
A Sepsi Value Center a Kovászna Megyei Vöröskereszttel együtt támogatja az áradások által súlyosan érintett Kovászna megyei falvakat. Ma 9–21 óráig az Oltmező utcában található Sepsi Value Center bevásárlóközpont folyosóján külön erre a célra elhelyezett urnában lehet adományozni tartós élelmiszert (konzerv, cukor, olaj, liszt, tésztafélék stb.), tisztálkodási termékeket, iskolai felszereléseket.
Családi világtalálkozó Nagybaconban
Augusztus 3-án Nagybaconban tartják a XII. Bardócz, Bardocz, Bardóczy családok leszármazottjainak világtalálkozóját. Jelentkezni lehet augusztus 23-ig Beke Ernőnél (0744 202 702), Bardocz Istvánnál
(0745 141 974), Bardocz Tündénél (0728 846 064), Bardocz Jutkánál (0769 695 502) és Bardocz Lászlónál (0742 961 420).
Cigányfolklór-tábor Zabolán
Július 27. és augusztus 3. között szervezik – immár 26. alkalommal – a cigányfolklór-tábort, amelynek idén is Zabola ad otthont. A napi programban délelőtt tánc- és énekórák, délután néprajzi előadások és filmvetítések szerepelnek, este táncházzal, koncertekkel, mulatsággal várják az érdeklődőket. A program része egy egész napos kirándulás Csernátonba és Székelypetőfalvára, valamint egy gálaest a kovásznai Forgács Fesztivál keretében. A szászcsávási táncokat idén is Tőkés Edit és Tőkés Csaba Zsolt tanítja, mindketten a Háromszék Táncegyüttes korábbi szólistái és koreográfusai, aktív néptáncoktatók, akik évtizedek óta meghatározó szereplői az erdélyi táncéletnek. A táncoktatás élő zenére zajlik a Szászcsávási Zenekar közreműködésével. Újdonságként a táborban hangszeres oktatás is lesz, ahol a résztvevők a zenekar tagjaitól sajátíthatják el a szászcsávási stílusú hegedű-, brácsa- és nagybőgőjáték alapjait. A másik kiemelt táncanyag az őrkői cigány táncoké, amelyet idén is Orza Călin és Demeter Erika oktat. Mindketten az autentikus őrkői táncok hiteles ismerői és tapasztalt tanárai, akik elsősorban élő példákon keresztül adják át tudásukat. A tábor programját színesíti többek között a Heveder Zenekar koncertje, valamint a 25 éves jubileumi dokumentumfilm vetítése és közönségtalálkozó az alkotókkal. A táborba minden évben több tucat táncos, zenész, oktató és érdeklődő érkezik Erdélyből, Magyarországról és más európai országokból. A szervezők célja nem csupán technikai tudás átadása, hanem a valódi közösségi élmény és kulturális elmélyülés biztosítása.
Hitvilág
TÁMOGATÓCSOPORT. Szenvedélybetegeket és hozzátartozóikat várják ma 18 és 20 óra között Sepsiszentgyörgyön a Szemerjai Református Egyházközség könyvtártermében.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig a Nicolae Iorga utcai Dr. Max gyógyszertár (0267 312 049) az éjszakai szolgálatos. Kézdivásárhelyen ma a Molnár Józsiás utcai Szent Anna (0267 360 015) gyógyszertár tart nyitva.
Röviden
LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. régi bútorokat, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékokat, régi ruhákat szállít el ma Mikóújfaluban, szerdán Málnáson és Málnásfürdőn. Honlap: tega.ro.
VÍZELZÁRÁS. Kézdivásárhelyen július 31-én, csütörtökön és augusztus 1-jén pénteken átkötési munkálatok miatt 8–18 óráig szünetel a vízszolgáltatás az alábbi utcákban: 1918. december 1., Új, Hóvirág, Fecske, a Szabadság utcai 16-os, 18-as, 28-as és 29-es tömbházban és a Csernátoni úton.
TERMELŐI VÁSÁR. Sepsiszentgyörgy főterén ezen a hétvégén, augusztus 2–3-án kerül sor a termelői vásárra az Urban-Locato Kft. szervezésében.