Elbúcsúztatták Bereczi István gelencei plébánost

2025. július 29., kedd, Közélet

Ötvenegy éves papi szolgálat után Kovács Gergely érsek augusztus elsejétől nyugállományba engedte Bereczi István aranymisés gelencei plébánost, aki huszonegy esztendőn át volt Gelence és a filiák, Hilib és Haraly lelki vezetője. Az önkormányzat vezetői pénteken a plébánia udvarán búcsúztatták plébánosukat s nyújtották át neki az önkormányzat ajándékait.

  • Tamás István felvétele
    Tamás István felvétele

A 75. életévét betöltő plébános a Hargita megyei Tibódon született 1949. november 16-án. Teológiai tanulmányokat 1968 és 1974 között végzett. 1974. június 23-án Márton Áron püspök szentelte pappá a gyulafehérvári székesegyházban. Három egyházközségben teljesített szolgálatot: a Szent Kereszt-plébánián Csíkszeredában 1974–76 között volt káplán, majd 1976-tól 2004-ig Csíkcsicsón volt plébános. Gelencén 2004. augusztus elsején kezdte meg szolgálatát. Ebben az időben újult meg a gelencei, hilibi és haralyi templom, s állítottak a templom előtti téren egész alakos bronzszobrot 2006-ban Márton Áron püspöknek, egy évre rá pedig Fekete János mártírpapnak. A belső tatarozás és a tetőszerkezet felújítása után jelenleg az 1908-ban épült plébániaépület külső javítása zajlik. 

Nyugdíjazásával egy időben az érsek felmentette Baróti Tibort a gelencei plébánia segédlelkészi beosztásából és kinevezte a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-plébánia káplánjává. Utódja, Kerekes Péter Miklós segédlelkész Ditróból érkezik a gelencei plébániára. A nyugállományba vonuló Bereczi István helyére az érsek Szecsete Zoltán eddigi balánbányai plébánost nevezte ki. Hamarosan mindketten megérkeznek Gelencére. 

Az önkormányzat vezetői – Ilyés Botond János polgármester, Fejér Imre alpolgármester és Kovács Attila főjegyző – pénteken a plébánia udvarán búcsúztatták el addigi plébánosukat és nyújtották át számára az önkormányzat ajándékait: egy kényelmes fotelt, egy biciklicsengővel, elsősegélyes dobozzal és pálinkásüveggel felszerelt sétapálcát, valamint Székely Árpád A Kárpátok virágoskertje című poszthumusz megjelent könyvét.

Ilyés Botond János polgármester elmondta: Gelence nevében egy kis aprósággal, egy szívből jövő gesztussal köszönnék meg Bereczi István plébánosnak a közösségért végzett 21 évi áldozatos szolgálatát, hiszen az elmúlt évtizedek során nemcsak lelkipásztorként, hanem közösségformáló emberként is maradandót alkotott. Hálásak példamutató munkájáért, türelméért, hitéért és szeretetéért, amellyel generációkat kísért az élet útján. A község elöljárója erőt, jó egészséget és Isten gazdag áldását kérte a plébános nyugdíjas éveire.

Vasárnap szentmise keretében búcsúzott Bereczi István és köszöntek el tőle a hívek. Az egyháztanács és a hívek nevében Tamás László gondnok mondott köszönő­beszédet, majd verset szavalt Szakács Ármin tanuló. Bereczi István plébános elmondta: nem költözik el Gelencéről, pár esztendővel ezelőtt a templomtól kétszáz méterre vásárolt magának lakást. A gelencei egyháztanács benzines kaszálógéppel, a haralyiak pedig porszívóval ajándékozták meg a nyugdíjba vonuló plébánost.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2025-07-29: Gazdakör - Incze Péter:

Készülhetnek a burgonya- és zöldségtermesztők

A megyei vidékfejlesztési hivataltól kaptuk a hírt, hogy a Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökség (AFIR) honlapjára július 22-én felkerült a Beruházások a zöldség- és burgonyatermesztésben nevet viselő DR 16-os intézkedés pályázati eligazító füzetének végleges változata. A pályázatokat várhatóan szeptember végétől vagy október elejétől lehet majd letenni.
2025-07-29: Közélet - Nagy B. Sándor:

B. Piroska Klára hetvenöt éves

Az elmúlt évadban a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház négy nyugdíjas színésze is kerek születésnapot töltött, akiket életútinterjúk forgatásával és megosztásával, valamint fotóalbumok elkészítésével és más apró figyelmességekkel köszöntött a színház vezetősége. Nemes Levente szeptemberben töltötte 85., Debreczi Kálmán áprilisban 70., László Károly júniusban 90. életévét, B. Piroska Klára pedig pénteken ünnepelte 75. életévét.