Az EU megállapodott az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan – jelentette be Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke vasárnap Skóciában Donald Trump amerikai elnökkel folytatott egyeztetését követően.
„Ez az arány a legtöbb ágazatra kiterjed, beleértve az autóipart, a félvezetőket és a gyógyszeripart. Ez a 15 százalék világos felső határt jelent – nincs halmozás, minden benne van, így világos keretet ad a polgárok és a vállalkozások számára, ami rendkívül fontos” – fogalmazott a bizottság elnöke. Von der Leyen elmondta: a felek abban is megegyeztek, hogy számos stratégiai termék esetében kölcsönösen nulla vámtarifát vezetnek be. Ez érinti többek között a repülőgépeket és alkatrészeiket, egyes vegyi anyagokat, generikus gyógyszereket, félvezetőgyártó berendezéseket, bizonyos mezőgazdasági termékeket, valamint nyersanyagokat és kritikus fontosságú alapanyagokat. „Az acél és alumínium esetében közös kihívást jelent a globális túlkapacitás. Az EU és az Egyesült Államok együtt fog dolgozni a tisztességes globális verseny biztosításáért, valamint a két fél közötti akadályok csökkentéséért.”
A megállapodás részeként a felek fokozzák az energetikai együttműködést is. „Az amerikai energiaimport diverzifikálja az ellátási forrásainkat, és hozzájárul Európa energiaellátásának biztonságához. Jelentős mértékű amerikai LNG-, olaj- és nukleáris üzemanyag-vásárlással váltjuk ki az orosz gázt és kőolajat” – tette hozzá a bizottsági elnök.
A bizottsági elnök felhívta a figyelmet arra is, hogy az amerikai termékek jobb piacra jutása egyúttal előnyt jelent az európai fogyasztók számára, miközben javítja az európai vállalkozások versenyképességét is.
Az EU az elmúlt hónapban lezárta a kereskedelmi tárgyalásokat a Mercosurral, Mexikóval és Indonéziával is. Von der Leyen szerint ezek a megállapodások hozzájárulnak Európa jólétének megőrzéséhez. A bizottság elnöke végül személyesen köszönetet mondott Donald Trumpnak az együttműködésért. „Az elnök kemény tárgyalópartner, de egyben igazi üzletkötő is” – fogalmazott.
A megállapodás hírét Európában vegyesen fogadták. „Trump megette reggelire az Európai Bizottság vezetőjét” – így reagált tegnap reggel Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. „Ezt sejtették előre, az amerikai elnök egy nehézsúlyú tárgyaló, míg az Európai Bizottság elnöke pehelysúlyú. Az amerikai elnök pozíciója sokkal magabiztosabb, a bizottság elnökéé mindig törékenyebb” – fogalmazott Orbán Viktor.Nem kiel
égítő, kiegyensúlyozatlan és alááshatja a blokk gazdasági stabilitását az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi megállapodás Bernd Lange, az Európai Parlament nemzetközi kereskedelmi bizottságának elnöke szerint. Lange vasárnap tett nyilatkozatában nem kielégítőnek és jelentősen kiegyensúlyozatlannak minősítette a javasolt keretmegállapodást, amely 15 százalékos vámot vet ki az EU összes, Egyesült Államokba irányuló exportjára. Megjegyezte, hogy a vámtétel a jelenlegi átlagos szint négyszeresére emelkedne, míg az EU az amerikai árukra nulla vámot vetne ki. „Ez egy egyoldalú megállapodás. Nyilvánvaló, hogy olyan engedményeket tettek, amelyeket nehéz elfogadni” – fogalmazott.
Friedrich Merz német kancellár üdvözölte a megállapodást, mondván, hogy az elhárított egy olyan kereskedelmi konfliktust, amely súlyosan érintette volna Németország exportorientált gazdaságát és nagy autóipari szektorát. A német autógyártók – a VW, a Mercedes és a BMW – voltak a leginkább érintettek a jelenleg érvényben lévő, az autók és alkatrészek importjára kivetett 27,5 százalékos amerikai vámtarifával. A befolyásos BDI német ipari szövetség azonban csalódottságát fejezte ki. „Még a 15 százalékos vámtétel is hatalmas negatív hatással lesz az exportorientált német iparra” – mondta Wolfgang Niedermark, a szövetség vezetőségének tagja.
François Bayrou francia kormányfő így reagált az X-en tett bejegyzésében Ursula von der Leyen és Donald Trump vasárnapi bejelentésére. „Sötét nap az, amikor a szabad népek szövetsége, amely azért jött létre, hogy értékeit megerősítse és érdekeit védje, behódol!” A francia kormány többi tagja sem volt elragadtatva Von der Leyen alkujától. „Ez a megállapodás stabilitást hoz, de továbbra is egyensúlytalannak tűnik” – nyilatkozta Marc Ferracci francia energiaügyi miniszter. „Az Egyesült Államok úgy döntött, hogy erőszakkal új dzsungeltörvényt vezet be” – tette hozzá a külkereskedelmiminiszter-helyettes, Laurent Saint-Martin. „Ha az európaiak nem ébrednek fel, mások nehézségei viszonylag jelentéktelennek tűnnek majd a mi lemaradásunkhoz képest” – figyelmeztetett Benjamin Haddad, az európai ügyekért felelős francia miniszterhelyettes.