A rendezvény – anélkül, hogy a szervezők így akarták volna, anélkül, hogy a közönség a beavatottság tudatában lett volna – performance-szal kezdődött: az eső elmúlását váró performance-szal. Mert ott (a Székely Nemzeti Múzeum kertje) és akkor (csütörtök délután) minden az AnnART szellemében megidézett múltról szólt, ez is lévén az AnnART – újratöltve címet kapott rendezvény célja.
Mint a végül mégiscsak elmúló eső utáni megnyitón elhangzott, egy élő archiválási gyakorlat részesei lehettek a múzeumkertbe ellátogatók: az Etna Alapítvány igencsak gazdag archívuma – mintegy százötven művész megörökített munkája – feldolgozásának folyamata a felénél tart, a projekt célja megvizsgálni a Sepsiszentgyörgyön Baász Imre által indított avantgárd művészi tevékenység kialakulását, annak generációkra gyakorolt hatását. Ez a felezőidő szolgáltatta az alkalmat az AnnART-sátor felhúzására a múzeumkertben, és a kezdetek felidézésétől kezdve – a Baász Imre túl korai halála után róla készített portréfilm, az első AnnART-on Ütő Gusztávnak a jövőt megalapozó performance-áról készült felvétel levetítése – az évek során a művészeti tevékenységbe bekapcsolódók akkori (felvételről) és mostani (élő kapcsolat) megjelenítése adta a tartalmát a kétnapos rendezvénynek, melynek talán legfontosabb üzenetét úgy lehetne megfogalmazni: az AnnART, bár művészeti eseményként megszűnt létezni, nem csak múlttal, de jelennel is rendelkezik.
