Akkor sem, ha manapság nem feltétlenül olyan megterhelő utazgatni, ha időben ügyesen tervez, szervez, foglal az ember fia. Persze, kinek mi az annyi… Van, akinek a sima otthoni, családi strandolás is kimeríti a kasszát, és van, aki a világ legtávolabbi pontjaira is a legnagyobb kényelembe, gond nélkül landolhat.

Betört a már-már elviselhetetlen kánikulával járó hosszú, forró nyár. Kihalt a város, mindenki menekül amikor és ahová tud. Éltem már valamennyi időt ahhoz, hogy számot vessek a mindenkori nyaralásaimról. Volt azokban minden. Gyermekkori, brassói nagyszülőknél töltött hetek, hónapok máig legkedvesebb emlékekkel. Voltak későbbi, fiatalkori, nem túl messze történő kiruccanások, amik belefértek az akkori lehetőségekbe, de azok is tartalmasra, jóra sikeredtek. Később megesett, hogy nyári elfoglaltság miatt maradtam le családi vakációzásról, vagy pont nyári munka közben szakítottunk időt az akkor összegyűlt csapattal felejthetetlen élményekre.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az évek során nem volt alkalmam nyaranta kicsit világot is látni, de soha nem luxuskörülmények közt tettem. Sőt, még ha meg is engedhettem, engedhettük volna magunknak, nem ez volt a cél. Utazni, látni, élményeket gyűjteni! Aztán voltak évek, amikor „csak” elvonultam kis időre, a hegyek közé. Patakzúgás, csend barátokkal, de néha napokig egyedül is akár. Milyen jó volt, és remélem, lesz ilyen is még. És megesett, hogy egész nyáron alig tettem ki a lábam a városból, de valahogy akkor is találtam megoldásokat, hogy ne bolonduljak meg a rekkenő hőségbe való bezártságban.

Az idén kicsit távolabbra mozdulok (megint nem luxuskörülmények közé, ha tehetném, se kellene!) egy rég vágyott helyre, szeretem-útitársakkal. Mert az sem mindegy, hogy kivel osztja meg az élményeket az ember. Mint ahogy az sem mindegy, hogy milyen élethelyzetben, lelkiállapotban kerül valahová. Mert ha már számvetésről van szó, legnagyobb magánéleti válságom csúcspontját egy elképesztően szép tengerparton, tíz napon keresztül próbáltam túlvészelni. Azt a kiruccanást senkinek sem kívánom! Szóval, voltak nyarak és nyarak...

Hogy miért írok most erről? Mert manapság mintha versenyfutást rendeznénk abból, hogy ki hová tud elteperni, és aztán gyorsan kirakni mindenféle közösségi oldalra az összes létezhető képet mindenről is. Az otthon maradottak meg hadd rágják a kefét, hogy nekik még egy nyomorult strandolás is gondot okoz. Pedig lehet, hogy egy közeli tó- vagy patakparton, strandon eltöltött családi program(ok) tartalmasabb(ak), mint egyeseknek egy római vakáció. És ezek nem nagy szavak, ugyanis volt szerencsém egy ismerős római nyaralásának a beszámolójához – ráadásul ő luxuskörülmények közé landolt –, ami arra szorítkozott, hogy elviselhetetlen volt a meleg, és ha fizetnének, akkor sem menne oda még egyszer.

Persze, jó lenne, ha mindenki oda utazhatna, ahová vágyik, ez egy percig sem kérdés. De sok mindenben meg lehet találni az örömöt, és a legszebb helyen is érezheti magát az ember végtelenül nyomorultnak. És még egy római vakáció sem ugyanolyan… Szívből kívánok mindenkinek tartalmas vakációs időt, szép nyarat! Legyen az bárhol.

Fotó: Pixabay.com