Jövő hónap elején leaszfaltozza a Háromszék szerkesztősége előtti, a Szakszervezetek Művelődési Háza szomszédságában található, a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul tér részét képező parkolót is a kivitelező – tájékoztatta lapunkat Tóth-Birtan Csaba alpolgármester. Az elöljáró ugyanakkor azt is elmondta, hogy a tér többi javítási munkálata még késik, egyebek mellett a Mihai Viteazul-szoborcsoport talapzatának rendbetétele, mivel utóbbihoz tervet kell készíteni.
Amint arról beszámoltunk, májusban a térhez tartozó két parkolóban (a CEC Bank, illetve a szerkesztőségünk előttiben) munkagépek törték fel a korábbi kockakő burkolatot, melyet az egy évtizede végzett korszerűsítés során helyeztek el. Az alpolgármester szerint ezzel a megoldással később többször meggyűlt az önkormányzat baja. A felhasznált kövek nem voltak kellőképpen vastagok, ezért a járművek könnyen kifordították a földből azokat, két alkalommal az önkormányzat vállalata, a Sepsi Útépítő emberei már elvégezték a javításokat, de rövid időn belül ugyanaz a gond jelentkezett. Ezért döntöttek úgy, hogy az eddigi kockakő burkolatot eltávolítják, és helyette aszfaltréteg kerül a két parkolóba. A terepet az önkormányzat cége készítette elő, az aszfaltozást a Valdek Kft. végezte a városházával kötött keretszerződés részeként. A CEC Bank előtti parkolót a feltörést követően rövid időn belül le is aszfaltozták, ám a tér felső részén lévőnél ez elmaradt. Tóth-Birtan Csaba szerint a vállalat azt ígérte, augusztus elején megoldják.
Ami a tér többi részét illeti, amint azt lapunkban is jeleztük, a közvilágítás részét képező lámpákat már korábban kicserélték, ám további javítások is szükségesek. Egyebek mellett a Mihai Viteazul-szoborcsoport talapzatát is rendbe kell hozni, a fekete burkolócsempék nagy része levált, tönkrement. Eredetileg úgy tervezték, hogy amint az időjárás megengedi, a talapzat csempéit eltávolítják, és új burkolást kap az egész, a munkálatot a Sepsi Útépítő végzi el, hogy gyorsabban haladjanak, ám a műemlékvédelmi hivatal jelezte, hogy terv nélkül nem lehetséges a beavatkozás. A tervezési szakaszt még nem indították el, így egyelőre nem tudnak határidőt mondani a talapzat rendbetételére – tájékoztatott az alpolgármester. (ndi)