Bő hónappal ezelőtt, június derekán a 62 éves baróti betegnyugdíjas, Tóth Csaba a nyilvánossághoz fordult anyagi támogatást kérve, amire azért volt szüksége, hogy egy életmentő egészségügyi beavatkozás költségeit fedezni tudja. Kérése meghallgatásra talált, ezúttal köszönetét fejezi ki a támogatóknak.
„Nagy örömmel hozom az érintettek tudomására, hogy mintegy félszáz erdővidéki és néhány, a régión kívüli nagylelkű támogató, magánszemély és vállalkozás, illetve két baróti egyházközség tagjainak jóvoltából összegyűlt a műtétemhez szükséges összeg, és július 3-án Brassó egyik magánkórházában sikeresen lezajlott az orvosi beavatkozás” – írta köszönőlevelében.
A továbbiakban kitér arra, hogy testsúlya már csökkenőben, és igyekszik minden tőle telhetőt megtenni azért, hogy vissza tudjon térni a normális életvitelhez. A műtétet megelőzően 202 kilogramm volt a súlya. „Tiszta szívemből és hálásan köszönöm mindazoknak, akik meghallották, megértették a segélykérő szót, és kisebb-nagyobb adományaikkal a segítségemre siettek. Nincs elég szavam megköszönni támogatásukat! Kérem a jó Istent, hogy áldó tekintetét mindig tartsa azokon a kedves embereken és szeretteiken, akik ekkora jót tettek velem. Nem tudom eléggé megköszönni közvetlen segítőtársaimnak, Demeter Zoltánnak, Müller Erwinnek és Bartha Attila tiszteletes úrnak azt hogy mindvégig mellettem voltak, lelkiekben, anyagiakban segítettek és segítenek jelenleg is. Ők már nem csak egyszerű segítőim, hanem barátaimmá, családommá is váltak azóta. Isten áldása legyen az ő és családjaik életén is. Nélkülük nem sikerült volna ezt a nagy változást, váltást az életemben megvalósítani, nélkülük nem lenne reményem és nem lennének céljaim. Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Köszönöm szépen az Erdővidék hetilapnak és a Háromszék napilapnak is a közreműködését. Köszönöm, hogy megjelentették felhívásomat és köszönetemnek is helyet adnak. Kívánom számukra is, hogy az Isten gondviselését megtapasztalják, sok-sok lapszámot érjenek meg, és még sok-sok bajba jutott emberen tudjanak segíteni az elkövetkezőkben is” – fogalmazott.