Pedagógusok vizsgájaMinden megóvott dolgozat jegye változott

2025. augusztus 1., péntek, Közélet

Közel három százalékponttal javult a pedagógusok versenyvizsgájának megyei eredménye, miután a megóvott nyolcvanhét dolgozatot újrajavították. Ez nem azt jelenti, hogy minden esetben növeltek, ellenben a fellebbezés tizenkét pedagógus esetében oly mértékben járt eredménnyel, hogy elérték a végleges álláshoz szükséges hetest.

  • Katedrára várva – tegnap a végleges állások közül válaszottak a pedagógusok a Tanulók Házában. Ferencz Csaba felvétele
    Katedrára várva – tegnap a végleges állások közül válaszottak a pedagógusok a Tanulók Házában. Ferencz Csaba felvétele

A megyei tanfelügyelőség tegnap közzétett összesítése szerint 192 (43,94 százalék) vizsgázó pályázhat végleges állásra, ez tizenkettővel több a korábban közzétett ideiglenes (41,19 százalék) eredményhez képest. Ötvenhárman az ötös alatti jegyüket szerették volna növelni, harminchárman 5 és 6,99 között fellebbeztek, egy pedagógus a 7-es fölötti jegyén javított volna, utóbbi nem sikerült. A legtöbb óvást (tizennégyet) a speciális pszichopedagógia szakon nyújtották be, őket követték a magyar bölcsődei nevelők (tizenhárman). Huszonöt esetben csökkent az ötös alatti vizsgajegy, három pedagógus igencsak pórul járt, mivel az 5 és 6,99 közötti eredményét az újrajavításkor kisebbnek ítélték ötösnél, egy pályázó a korábban elnyert végleges álláshoz való jogát veszítette el, mert jegye hetes alá csökkent. Összesítve a végeredményt: a 437 dolgozatból egyet érvénytelenítettek, 192 egyenlő vagy nagyobb hetesnél, 185 dolgozatot 5 és 6,99 közöttinek értékeltek, 59 lett ötös alatti, tízest nem jegyeztek. 

Tegnap már meg is kezdték a katedrák elosztását/választását, először a meghirdetett 124 végleges állás közül választhatnak azok a pedagógusok, akik a vizsgán elérték a hetest, augusztus 4-én a többi kategória. Amint korábban írtuk, az említetteken kívül Háromszéken 269 teljes normás helyettesítői és 1641 töredékállásra lehet pályázni. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2025-08-01: Közélet - Nagy D. István:

A kerékpárvásárlást és a tömegközlekedés használatát ösztönzik (Helyi roncsautóprogram)

Mivel országos szinten változás várható a roncsautóprogramnál, Sepsiszentgyörgy önkormányzata átalakítja az indítása óta jelentős sikernek örvendő helyi programját: a leadott járművekért a továbbiakban nem pénzt biztosítanak – jelentette be Antal Árpád polgármester. Mint mondta, szeptembertől a leadott gépkocsi után továbbra is háromezer lej jár a tulajdonosoknak, ám ezt kerékpárvásárlásra használhatják, vagy legkevesebb öt évre ingyenes bérletet kaphatnak a városi tömegközlekedési eszközökre. 
2025-08-01: Kármentő - Kuti János:

Jó tanácsok rossz időkben

Mától, augusztus elsejétől életbe léptek az első megszorító intézkedéscsomag határozatai (amelyek nadrágszíj- és torokszorítóak). Az az igazság, hogy nem merek elmenni az üzletekbe, mert gyenge idegzetű vagyok, és félek, hogy megüt a guta.