Tódor Béla kiállítása a Gyűjtemények HázábanAz agancsfaragástól a pásztorbotig

2025. augusztus 5., kedd, Közélet

A kézdivásárhelyi Gyűjtemények Háza három hónapos időszakos kiállítássorozatának tizedik tárlataként szombaton délelőtt népes, mintegy nyolcvan helybeli és ozsdolai érdeklődő jelenlétében nyitották meg az ozsdolai Tódor Béla fafaragó egyéni kiállítását.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Beke Ernő, a Gyűjtemények Háza tulajdonosa, a rendezvény házigazdája elmondta: a kiállításra úgy került sor, hogy Tódor Béla egyik unokája, Harai Dávid nagymamája társaságában meglátogatta a magángyűjteményt, majd hazaérve lelkesen mesélt nagytatajának arról, hogy miket látott, és meggyőzte nagyapját, hogy ő is látogassa meg a Gyűjtemények Házát. A látogatásra június elején került sor. Amikor a fafaragó elmesélte Beke Ernőnek, hogy eddigi élete során mivel foglalkozott, miket készített, azonnal felajánlotta, hogy munkáiból állítson ki egy válogatást. 

Beke Ernő azt is elmondta, hogy Tódor Béla 1958. szeptember 12-én született Ozsdolán. A céhes városban tanult szakmát, géplakatosként dolgozott az egykori csavargyár házigépgyártó műhelyében. Már gyermekkorában is érdekelte a fúrás-faragás, a fa megmunkálása vonzotta a leginkább. Első munkája egy faragott pásztorbot volt. 1986 és 1988 között elvégezte a csernátoni népfőiskola kétéves tanfolyamát, ahol megismerte a fafaragászat motívumait, s azóta számos székely kaput és kopjafát faragott. A székely kapukat barátjával, Fábián Istvánnal közösen készítette, s több mint nyolcvanat Ukrajnában, Németországban, Magyarországon és zömmel Erdélyben helyeztek el. 

A mostani kiállításon a tárgyak mellett számos faragvány fényképe is látható. Tódor Béla a pásztorbothoz se lett hűtlen, hiszen eddig több mint negyvenet készített, különféle mintázattal, méretben, ezekből most csak pár darab látható. A kiállításon több csög-bog is bemutatásra került, melyek többnyire különféle állatfigurákat örökítenek meg. A szarvasagancsok rózsáiból ember- és állatfejek, alakzatok születtek, ezekből is látható jó pár darab. 

A megnyitón Tódor Béla unokái is közreműködtek, Ádám, Dávid és Kristóf a Fából álom, fából csoda című, mesterséges intelligenciával született verset szavalta el, Jankó Kincső pedig a Cseng-bong a hegyekbe című csángó népdalt énekelte el. A megnyitón Gáspár Anikó Lupsánné Kovács Eta A fának lelke van című versét adta elő. 

A kiállítás október 30-ig naponta 8 és 19 óra között díjmentesen tekinthető meg. Beke Ernőtől azt is megtudtuk, hogy november elsején nyílik meg a következő időszakos kiállítás az általa gyűjtött tematikus kártyanaptárakból. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 735
szavazógép
2025-08-05: Közélet - Nagy D. István:

Bizonytalan a folytatás (Málnásfürdői Gyógyturisztikai Szakképző Központ)

Mint viszonylag sok, a fejlesztési minisztérium által finanszírozott és az Országos Beruházási Társaságon (CNI) keresztül kivitelezett munkálat esetében, még nem tudni, hogy folytatódik-e a málnásfürdői gyógyturisztikai szakképző központ kialakítása, vagy a megszorító intézkedések következtében leállítják. A megyei önkormányzat vezetősége reménykedik, hogy utóbbi nem történik meg, és ha meghosszabbított határidővel is, de az építkezés folytatódik.
2025-08-05: Közélet - Bodor János:

Élő székely hagyományok Kovászna főterén

Hatodik alkalommal szervezték meg augusztus első hétvégéjén az Orbaiszéki Forgácsfesztivált Kovásznán. A kétnapos rendezvény első kiadása, 2018 óta a térség magyarságának egyik legnagyobb nyári közösségi eseményévé nőtte ki magát. A programban helyet kaptak néptáncbemutatók, kézműves-foglalkozások, zenés fellépések, hagyományos mesterségek bemutatói és vásári forgatag is. A fesztivál célja a közösségépítés mellett az élő székely hagyományok továbbadása.