Hírsaláta

2025. augusztus 5., kedd, Belföld

ÁLLAMI TEMETÉSRE KÉSZÜLNEK. Újabb munkaülést tartott tegnap az állami temetések megszervezéséért felelős bizottság – közölte a kormány sajtóirodája. Az ülésre azt követően került sor, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) kórháza reggel hivatalosan bejelentette, hogy Ion Iliescu volt elnök egészségi állapota továbbra is kritikus.

  • Fotó: Agerpres
    Fotó: Agerpres

Az állami temetések szervezésére vonatkozó eljárás szerint egy volt államfő halála esetén a miniszterelnöki kancellária nevében a kormányszóvivő közli a halálhírt, majd a külügyminisztérium hivatalos értesítést küld a Romániában akkreditált külföldi diplomatáknak, illetve Románia külképviseleteinek. A kormány azért oldotta fel az állami temetések szervezésének titkosítását, hogy az állampolgárok és a média hozzáférhessenek az eljárás részleteihez – olvasható a közleményben. (Agerpres)

FEJEK HULLTAK. Leváltották a bukaresti Floreasca-kórház súlyos égési sérülteket kezelő osztályának és laboratóriumának vezetőségét. A döntés előzménye, hogy egy volt páciens testvére az egészségügyi intézménynél észlelt számos rendellenességről számolt be. A kórház Facebook-ol­dalán hétfőn közölt bejegyzésben arról is tájékoztattak, hogy a páciens beteglapját elküldték az orvosi kamarának, amely az eset orvosi vonatkozásainak tisztázása érdekében tájékoztatást vár a beteg kezelésében részt vett 63 orvos mindegyikétől. (Agerpres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 942
szavazógép
2025-08-05: Belföld - :

Kétszer több koronavírus-fertőzés

Júliusban 1703 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 232 százalékkal többet, mint az előző hónapban – közölte tegnap az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
2025-08-06: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Csernáton község törekvő csatolt falvai

Csak törekedve
– felelték a Csernáton községhez csatolt Ikafalván és Albisban egyaránt, s a kijelentés – különösen a mai körülmények között – mindenkire egyformán érvényes. Azt az önállóságot, amelyet sokan most is visszasírnak, már értelmetlen emlegetni – derült ki a falufelelősökkel folytatott beszélgetésekből –, jelenleg is majdnem azonos a tét bármelyik településen – bólintott igenlően Fábián Sándor, aki szülőfalujáért, Ikafalváért is felelt községi szinten, és huzamosabb ideig csernátoni alpolgármester is volt.