Augusztus 1-től új lelkész szolgál Lemhényben: Dávid György római katolikus plébános, aki közel három évtizedes lelkipásztori tapasztalattal a háta mögött érkezett a kézdiszéki faluba. A Gyergyószentmiklóson töltött szolgálati éveket követően most új fejezetet nyit – immár lelkipásztorként, nem főesperesként, nem szervezőként, hanem „közösségi emberként”.
„Sokan kérdezték, pihenni jövök-e Lemhénybe. Nem, nem pihenni, hanem visszatérni a lelkipásztori szolgálat lényegéhez” – fogalmazott az augusztus 3-án 56. születésnapját ünneplő Dávid György, aki épp születésnapján tartotta bemutatkozó szentmiséjét új szolgálati helyén. „Aki évekig csak építkezik – magyarázta –, engedélyeket intéz, tárgyal, szervez, az könnyen elfelejtheti, mit jelent valójában papnak lenni. Lemhénybe azért jöttem, hogy újra ezzel foglalkozzam.”
Családi örökség, szolgálat
Dávid György Kézdivásárhelyen született négygyermekes család tagjaként. Édesapja és testvérei is a liturgikus élet meghatározó alakjai voltak Felső-Háromszék több településén. „Apám hosszú ideig volt kántor Kézdivásárhelyen és Kézdiszentkereszten. A bátyám Kézdiszentléleken, az ő fia pedig ma is ott kántor. A mi családunk jelen volt a székelyföldi templomok zenei életében” – emlékezett vissza.
1993-ban fejezte be teológiai tanulmányait a szegedi Hittudományi Főiskolán, majd a következő évtizedekben több helyen is szolgált: kilenc hónapot Gyimesközéplokon, másfél évet Brassóba, egy esztendeig Székelyudvarhelyen, utána a gyulafehérvári kisszemináriumban (a Majláth Gusztáv Teológiai Líceumban) volt két évet nevelő, majd hosszabb időszakokat töltött Sepsibükszádon, Medgyesen, 2007-től Sepsiszentgyörgyön (Krisztus Király-plébánia), legutóbb pedig Gyergyószentmiklóson.
A gyergyói szolgálata alatt jelentős fejlesztések történtek az egyházközségben, az ingatlanvagyon rendezésétől a közösségi élet újraindításáig. Dávid György azonban most úgy látja: elérkezett az idő, hogy átadja a stafétát. „Sok engedélyt megszereztünk, tervezést, szervezést vittünk végig. Most már a fiatalabb plébános, Hölgyes Pál Zsolt viszi tovább, és biztos vagyok benne, hogy nagyon szép dolgokat fog létrehozni.”
Lemhény: visszatérés a közösséghez
Lemhénybe való megérkezését egy különleges egybeesés tette emlékezetessé: nemcsak plébániai szolgálata vette kezdetét, hanem 40 éves kortárs évfordulót is ünnepeltek a közösségben. „Nem fogadtatás volt ez, hanem együtt ünneplés. Megtisztelő volt látni, hogy 31 ministráns vett részt a szentmisén, ott volt a polgármester, alpolgármester, egyházgondnok, sokan részt vettek az eseményen – bent is, kint is telt ház volt.”
Az új kántor, Berszán Balázs is augusztus elsejétől kezdte szolgálatát. A plébánossal együtt most közösen alakítják a helyi egyházi élet irányát.
Dávid György hangsúlyozza: nem visszalépés történt, amikor főesperesi feladatai után egy kisebb közösséghez került. „Az esperesség egy hivatal volt, amellyel ideiglenesen megbíztak. Ez nem egy cím, feladatot kaptam egy bizonyos időre. Most újra csak pap vagyok – és ez így van jól, lelkipásztorként végzem hivatásomat, elődöm nyomdokaiba lépek. Egy olyan közösség része szeretnék lenni, amely képes megszólítani másokat. Jó volt látni, hogy jól fogadtak a közösségben.”
Papi jelmondatát illetően egy szegedi prédikációs élményére utalva felidézte: „A vak Bartimeus történetében nem Jézus szólítja meg közvetlenül a vak koldust, hanem a tömegből valaki: „Reménykedj, gyere, téged hív!” (Márk 10,49). A közösségnek és a papnak ez a szerepe: segíteni, hogy mások is találkozzanak Krisztussal, megszólítani másokat. Lemhényben egy ilyen, nyitott, tanúságtevő közösséget szeretnék építeni.”
Dávid György szerint a jövő útja az, ha a hívők együtt járják az utat, egységben, egymást támogatva – ahogy Ferenc pápa is tanítja a „szinodális út” gondolatában. „Fontos, hogy a közösség egy úton járjon, egymást ebben segíthessék. Nem magunkhoz hívunk, hanem Krisztushoz vezetünk másokat. Ez a plébános dolga. És most ezt szeretném tenni Lemhényben.”