Több hónapja zajlik az a közlekedésbiztonsági munkálat, amelyre az Országos Helyreállítási Alapnál (PNRR) pályázott a céhes város önkormányzata. A jelentős pénzösszegből olyan forgalmi módosításokat végeztek, amely nem mindenki tetszését nyerte el. Bár még tesztüzem alatt áll a rendszer, egyelőre úgy tűnik: nem vált be maradéktalanul, panasz egyaránt van gépkocsivezetők és gyalogosok részéről is.
A pályázat sokrétű: egyrészt a főtéri szabad parkolóhelyeket felügyelő és jelzőrendszert építették ki, köztéri kamerákat és új informatikai rendszert vásároltak a helyi rendőrség számára. A pályázat másik részéből ún. okosszemaforokat szereztek be, ezeket a Gyárak és a Bem József utcában szerelték fel, s ahogy Facebook-bejegyzésében Bokor Tibor polgármester is hangsúlyozta: „Városunk egyik legforgalmasabb útszakaszán tesztüzemben működnek az új jelzőlámpák. Tudom, hogy most sok kellemetlenséget okoznak: magam is naponta többször közlekedem ezen az úton. Nem a bosszúság a célunk, hanem az, hogy hosszú távon biztonságosabbá, gyorsabbá és kiszámíthatóbbá tegyük a közlekedést az autósok, a gyalogosok és a kerékpárosok számára is.”
Ennek ellenére a közösségi oldalon sok a panasz: a forgalom lelassult, a gyalogosok számára nincs elegendő idő átkelni az átjárón. Emellett – tudomásunk szerint – immár három koccanás is történt: kettő a fortyogói letérőnél, egy pedig az igencsak forgalmas szentkatolnai kanyarodónál, jóllehet, az új rendszer pontosan a közlekedésbiztonság javítását kellene hogy szolgálja.
Kritikus pont a Gyárak és az Állomás utca kereszteződése
Az új rendszer működéséről az azt beüzemelő Signalterv Forgalomtechnikai Kft. munkatársa, Izsó Zoltán beszélt (a Signalterv cég fő profilja a jelzőlámpás forgalomirányítás, a vállalkozás 1994 óta foglalkozik forgalomtechnikai tervezéssel és csomópontok építésével, 2007 óta forgalomtechnikai eszközök és berendezések fejlesztésével, gyártásával, üzemeltetésével és karbantartásával). „Azt kell tudni – magyarázta Izsó Zoltán –, hogy az új lámpák két részre vannak osztva: van egy belső és egy külső szakasz, az előző összehangoltan, a másik autonóm módon működik, ez a körforgalomtól a város sárfalvi kijárata felé tart, ott is van két csomópont. Ezen a helyen önálló, forgalomfüggő program működik napközben, olyan ütemben szolgálja ki mindkét irányt, ahogy érkeznek a járművek. A rendszer a fő irányt részesíti előnyben, de figyelembe veszi a fortyogói útról vagy az Oroszfaluból kitérő autókat is. Azt is figyelembe veszi, ha valaki megnyomja a gyalogosátjáró gombját. A készruhagyári (New Fashion – szerk. megj.) gyalogátkelőtől az Állomás utcáig összehangolt rendszer működik. Ennek az előnye az, hogy elvileg az első zöld jelzés esetén – a sebességhatárt betartva – végig lehet hajtani rajta, de ehhez a köztes gyalogátkelőket meg kellene szüntetni. Vannak kivételek, amikor nagy a forgalom, de gyér közlekedés esetén nem kell annyiszor megállni” – magyarázta.
Az említett átjáróra (és nem csak) sok a lakossági panasz: kevés időt biztosít az irányonként kétsávos úton való áthaladásra. Kérdésünkre, hogy a gyárban dolgozóknak a csúcsidőben mennyi idő jut, nem kaptunk egyértelmű választ. Ez azért fontos, mert a munka lejártával több száz ember szokta igénybe venni az átjárót. „A rendszer nem arra van kitalálva, hogy egyszerre átmenjen ezer ember, ez nem életszerű” – mondotta a szakember, aki szerint a rendszeren továbbra is lehet finomhangolást végezni, amint gyűlnek a tapasztalatok. „Kialakul egy ütem, van egy séma, Nagybányán és Magyarországon is sikerült normálisan beüzemelni az ott kiépített rendszereket” – magyarázta.
Koccanás a Bem utcában
Az autókat egyébként kamerás érzékelők „látják”, készül egy számítás, ami alapján a rendszer működik és engedi az autókat. „Csodát nem lehet tenni. Ha nagy a forgalom és egy irányból át tud menni x számú autó, a másik, kevésbé forgalmas utcából húsz autó, így működik, de ha mindkét irányból várakozik száz autó, akkor egyértelmű, hogy egyszerre képtelenség mindkét sávra annyi időt szánni, vagyis van egy várakozási idő, kapacitáshiány miatt egyik sáv kétségtelenül bedugul. Olyan a döntés, hogy melyik ujjunkat harapjuk meg. Az útnak van egy keresztmetszete, megvan, hogy mennyi autó tud áthaladni. A Gyárak utcájában például a parkoló járművek is elvesznek az út szélességéből, nehezítve a forgalmat” – tette hozzá.
Ezt szintén saját tapasztalat és mások visszajelzése miatt tartottuk fontosnak tisztázni: a Szentkatolna irányából érkező autók esetében 5-6 jármű tud áthaladni zöld fény esetén, de ha a sorban van egy tehergépkocsi vagy egy start/stop-rendszerű autó, akkor megtörténik, hogy csak két-három autó tud áthaladni szabad jelzés esetén. A gyalogosátkelők esetében addig kell várni, míg a rendszer engedi a forgalmat, addig a „Várjon” jelzés villog, utána vált át a lámpa. A szentkatolnai letérőnél az elsőbbségmegadási táblával kombinált jobbra villogó zöld jelzést a gyalogosok biztonsága miatt számolták fel, ezért kell a villanyrendőrhöz igazodni.
Izsó Zoltán hangsúlyozta, mind az út kapacitása, mind a rendelkezésre álló idő véges: az autók száma alapján, tapasztalatok alapján variálható a rendelkezésre álló idő, emberileg ennyit tudnak tenni, de bíznak benne, hogy kialakul egy ütem, és akkor sokkal gördülékenyebb lesz a forgalom.