Nem államosított földterületekIsmét lehet kérni birtoklevelet és új telekkönyvet

2025. augusztus 7., csütörtök, Közélet

Újból lehetőségük van azoknak a földtulajdonosoknak, akiknek területeit 1990 előtt nem államosították, majd a rendszerváltás után nem is igényelték vissza azokat, hogy birtoklevelet és ennek alapján új telekkönyvet kérjenek, és ezáltal biztosítsák a tulajdonjogukat – hívta fel a figyelmet legutóbbi sajtótájékoztatóján Ráduly István. A prefektus szerint az 1990. évi 18-as földtörvény július 17-től hatályban lévő módosítása teszi lehetővé ezt, ami fontos változás, ugyanis elkerülhető, hogy az 1990 előtti telekkönyvekkel bíró tulajdonosok esetleg azzal szembesüljenek, a földterületeiket elveszítik mások javára, mivel nem rendelkeznek a későbbi jogszabályok által előírt birtoklevéllel.

  • Képünk illusztráció. Albert Levente felvétele
    Képünk illusztráció. Albert Levente felvétele

A 18-as törvény 27. cikkelyének módosításáról van szó, mely azokról a földterületekről rendelkezik, melyeket nem államosítottak, kollektivizáltak, mivel az adott településeken nem alakultak Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek, illetve tulajdonosaik nem adták át vagy nem ruházták át a földjeiket az államra. Ezek a földek továbbra is az államosítás előtti birtokosaik tulajdonában maradtak, legtöbben rendelkeznek is régi, 1990 előtt kiállított telekkönyvekkel, s gyakran ők vagy leszármazottaik használják a területeket. Sokan 1990 után nem igényelték vissza ezeket a földeket, mert nem volt indokolt, csak tovább használták azokat a régi papírok alapján. Akik mégis felkeresték az önkormányzatot e földek kapcsán, gyakran azt a választ kapták, hogy nem kell a visszaszolgáltatással bajlódniuk, mivel esetükben a tulajdonjog tiszta, hiszen soha nem vették el tőlük azokat a területeket – részletezte a helyzetet Ráduly István.

Hozzátette: hosszabb ideig nem is létezett olyan szabály, hogy a tulajdonjogot a földosztó bizottságok által kiállított birtoklevéllel és új telekkönyvvel kell kötelező módon bizonyítani, ám a későbbi földtörvények behozták ezt a szabályt. A nem államosított területek tulajdonosainak, akik nem igényelték vissza ezeket a földeket, nincs birtoklevelük, sem új telekkönyvük. Előfordulhat, adott pillanatban azzal szembesülnek, hogy a tulajdonjoguk már nem érvényes, a földjeik máshoz kerülnek, olyanokhoz, akik igényeltek területet és valami oknál fogva nem kaptak. Ennek a helyzetnek a megelőzését szolgálja a 18-as törvény mostani módosítása – magyarázta Ráduly István.

Nagyon fontos, hogy az érintettek éljenek ezzel a lehetőséggel, amíg hatályban van, keressék fel minél hamarabb az önkormányzatot és kezdeményezzék az eljárást, kérjék a birtoklevelet. Később ugyanis nagy valószínűséggel nem lesz erre lehetőségük, területeik szabadon kioszthatóvá válhatnak, hiába rendelkeznek 1990 előtt kiállított telekkönyvvel. A kérelmezőnek a következő feltételeknek kell megfelelnie: a tulajdonosok vagy örököseik szerepeljenek a gazdalajstromban vagy a kataszteri és adónyilvántartásban, beleértve az 1990 előtti időszakot is; a szóban forgó földterületről nem nyitottak telekkönyvi lapot az 1996/7-es törvény alapján; a földterület nem képezi más személy által benyújtott tulajdonjog-visszaállítási kérelem tárgyát és nem adtak ki rá korábban birtoklevelet.

Ráduly István még elmondta, a 18-as törvény mostani módosítása lehetővé teszi azt is, hogy az 1990 előtt épült lakóházakhoz tartozó földterületre, udvarra, kertre tulajdonlap kérhető. A kérést a polgármesteri hivatalhoz kell benyújtani, ahol ellenőrzik az igény jogosságát, a dokumentumot a prefektus állítja ki.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 735
szavazógép
2025-08-07: Világfigyelő - :

A hirosimai atomtámadás 80. évfordulója

Közös kötelességünk, hogy továbbadjuk a jövő generációinak Hirosima és Nagaszaki emlékét, és tartozunk az áldozatoknak azzal, hogy biztosítsuk: ez az örökség a béke alapjául szolgáljon – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a hirosimai atomtámadás 80. évfordulóján tegnap. Az évforduló kapcsán XIV. Leó pápa hangsúlyozta, a hirosimai atomtámadás évfordulója ma is egyetemes figyelmeztetés.
2025-08-07: Közélet - Bodor János:

Cigányfolklór-tábor Zabolán

Tartalmas hetet zárt a zabolai Csipkésben a július 27. és augusztus 3. között mintegy hetven résztvevővel megrendezett XXVI. Cigányfolklór Tábor. A nappali programban táncoktatás, énekórák, néprajzi előadások, filmvetítés szerepelt, este pedig koncertek és hajnalba nyúló táncházi mulatságok zárták a napot. Emellett a táborlakók egész napos kiránduláson meglátogatták a csernátoni Haszmann Pál Múzeumot, Ikavárát és a székelypetőfalvi fürdőt.