A temetőgondozás is lehet közhasznú munka

2025. augusztus 7., csütörtök, Közélet

Bővítette Sepsiszentgyörgy önkormányzata azoknak a tevékenységeknek a körét, melyet közhasznú munkaként lehet elvégezni a városban: ezután a zöldövezet-karbantartás és takarítás mellett a köztemető gondozása és a kutyamenhelyen szükséges tennivalók is ebbe a szakértelmet nem kívánó feladatkörbe tartoznak.

  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente

Közhasznú munkát azoknak kell végezniük, akiket valami szabálysértés (például ki nem fizetett és be nem hajtható bírság) miatt, illetve egy bűnügyi perben mellékes büntetésként erre ítélnek. 

A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal városgazdálkodási igazgatóságának vezetője, Bíró László elmondta: havonta több száz olyan eset van, amikor egy adósságot kellene ledolgozni, ám az érintettek nemigen igyekeznek törleszteni, inkább csak azok jelentkeznek, akiknek valamilyen papírra van szükségük, és ezt törlesztés nélkül nem kapják meg.

A másik kategória a büntetőperben elítélt személyeké, akik a felfüggesztett szabadságvesztés mellett bizonyos mennyiségű közhasznú munkát is kötelesek elvégezni, ők a pártfogói szolgálat (románul Serviciul de probațiune) szervezésében érkeznek, havonta tíz-húsz személy. A ledolgozott órákról a munkaadó – a város cégei, bizonyos intézményei, például a Zathureczky Berta Idősotthon, illetve az őrkői Amenkha Egyesület – igazolást állít ki, ezt a városháza továbbítja az elítéltek büntetés-végrehajtását felügyelő szerveknek. (demeter)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2025-08-07: Közélet - Böjte Ferenc:

Félszáz gyermek táborozott Ürmösön

Negyvennyolc ürmösi, illetve Ürmösről elszármazott gyermek vett részt múlt héten a helybéli unitárius egyházközségnél szervezett táborban, mely vasárnap ünnepi istentisztelettel és a kántori lak udvarán tartott közebéddel zárult.
2025-08-08: Nemzet-nemzetiség - Nagy D. István:

Ostrom alatt, visszarendeződés árnyékában (Kisebbségi, nyelvi jogokról és restitúcióról Tusványoson)

Lesújtó képet festettek a nemzeti kisebbségek jogairól, azok érvényesítéséről, valamint az egyházi, az egykori arisztokrácia javainak visszaszolgáltatásáról, illetve a már visszaadott közösségi ingatlanokról a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem Nyelvi jogaink, visszaszolgáltatási ügyeink – hogy állunk ma? című pódiumbeszélgetés meghívottjai. Az elhangzottakból az derült ki: a nemzeti kisebbségek jogai folyamatos támadás alatt állnak, és ma azért kell harcolni, hogy az 1990-es években elérteket ne nyirbálják tovább, míg a visszaszolgáltatás mára az igazságszolgáltatáson keresztüli visszarendeződéssé, visszaállamosítássá változott.