Eltemették Ion Iliescut

2025. augusztus 8., péntek, Belföld

Katonai tiszteletadással eltemették tegnap Ion Iliescu volt államfőt, Románia első szabadon választott elnökét.

  • Ion Iliescu sírja a Ghencea katonai temetőben. Fotó: Silviu Matei / Agerpres
    Ion Iliescu sírja a Ghencea katonai temetőben. Fotó: Silviu Matei / Agerpres

A 95 éves korában elhunyt politikus tiszteletére a kormány gyásznappá nyilvánította augusztus 7-ét, a döntés ellen azonban a kormányban részt vevő Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) és több civil szervezet is nyilvánosan tiltakozott, mivel a több száz áldozattal járó erőszakos cselekmények megszervezésével vádolt Ion Iliescut elévülhetetlen emberiesség elleni bűncselekmények miatt állította bíróság elé a legfőbb ügyészség, büntetőjogi felelősségre vonását pedig azért kerülte el, mert pereinek érdemi tárgyalását – procedurális okokra hivatkozva – rendre elhárította a román igazságszolgáltatás.

A kedden elhunyt Iliescut az elnöki hivatalban ravatalozták fel, ahol az általa alapított Szociáldemokrata Párt (PSD) több korábbi elnöke és miniszterelnöke, Ilie Bolojan liberális párti miniszterelnök, valamint Emil Constantinescu és Traian Băsescu volt államfő is lerótta kegyeletét, de sem a négypárti kormányban részt vevő USR, illetve RMDSZ vezetői, sem a hivatalban lévő Nicușor Dan államfő nem járult a ravatal elé.

Ion Iliescu koporsóját tegnap egy rövid egyházi szertartás és díszőrségi tisztelgés után a Ghencea katonai temetőbe vitték, amelyet már délelőtt lezártak. A temető bejáratánál a koporsót ágyútalpra helyezték, a díszőrség 21 ágyúlövéssel búcsúztatta a volt államfőt, majd a közeli hozzátartozók jelenlétében katonai tiszteletadással helyezték örök nyugalomra.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 735
szavazógép
2025-08-08: Belföld - :

Súlyos mulasztások Parajdon

Újabb bizonyítékokat csatolt a parajdi bányakatasztrófa ügyében a legfőbb ügyészséghez benyújtott bűnvádi feljelentéséhez az állampolgárokat az állam visszaéléseitől védő FACIAS Alapítvány – közölte tegnap a civil szervezet.
2025-08-08: Közélet - Bartos Lóránt:

Tanügyi aggodalmak Kézdivásárhelyen

A kormány – pontosabban a tanügyminisztérium – egy sor megszorítást tervez az oktatási ágazatban, ez egyrészt állások megszűnéséhez, szélsőséges esetben pedig iskolák bezárásához fog vezetni – véli Bejan András, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Főgimnázium igazgatója.