Az oroszlános emlékmű, háttérben a Nemzet Háza
1848 novemberének második felében Háromszéken párját ritkító népi tömegmozgalom vette kezdetét. Amikor a szék vezetői a fegyveres önvédelmi harc mellett döntöttek, amelyhez a szék apraja-nagyja, a liberális nemesség, a katonarendűek, a jobbágyok és a zsellérek egyforma elszántsággal csatlakoztak, olyan népi, nemzeti egység jött létre, amely tízezernél is több háromszéki székelyt volt képes mozgósítani.
A katonai ellenállás igazi lelke Berde Mózsa, Gál Sándor, Gábor Áron, Gál Dani, Bíró Sándor, Pap Mihály, K. Horváth Ignác stb., vagyis az úgynevezett Kiskomité tagjai voltak. Nekik és a lelkes tömegnek köszönhetően védte meg szabadságát Háromszék 1848-ban, és vállalt nem kis áldozatot követelő részt Bem oldalán 1849-ben a szabadságharcban.
Az 1848. decemberi önvédelmi harcok szemtanúi és résztvevői a szülőföldjük határait védő háromszéki sereg létszámát tízezer főre becsülték. Uzoni Béldi Gergely szerint ,,az egész székely sereg mintegy 10 000 (fő)ből állhata, melyből 1600 szuronyos — a többi vadászfegyverrel és lándcsákkal, sőtt botokkal és vasvillákkal (volt) ellátva". Oldalukon mintegy 400—600 Mátyás- és székely huszár harcolt. Ezt a túlzottnak tűnő sereglétszámot igazolja lemhényi Weress Alajos nemzetőr százados feljegyzése, kinek parancsnoksága alatt 1848. november 28-án csupán Lemhényből 347-en szálltak táborba Kökösnél, miként az az adat, hogy a háromszékiek táborában a jóval kisebb Páváról 106-an voltak jelen.
Háromszéknek 1848-ban a becslések szerint körülbelül százezer lakosa volt. Általában a katonailag aktív népességnek az összlakosság tíz százalékát számítják, így mindenképpen elfogadható, hogy Háromszék hadserege az önvédelmi harcok alatt 1848-ban és 1849 januárjában tíz-tizenkétezer főt tett ki. A Bem seregébe gyülekező háromszékiek létszáma Berde Mózsa 1849. január 22-i jelentése szerint január végén négyszáz Kossuth-huszárból, a 12. honvédzászlóalj négyszáz honvédjéből, egy üteg képzett tüzérből és tízezer fegyveres székelyből állt.
A magyar forradalom és szabadságharc 160. évfordulóját ünnepeltük 2008-ban és ünnepeljük 2009-ben. Háromszéken tavaly az addig soha nem tapasztalt harci elszántság, hazafias érzület és szabadságvágy, az önvédelmi harc évfordulóját ünnepeltük, idén vérrel áztatott szülőföldünk 1848—49-es csatáira és hőseire emlékezünk.
A Nemzet Háza
A Székház, vagy ahogy 1848—49-ben nevezték, a Nemzet Háza 1832-ben, Uzoni Béldi László idejében, ,,nemes Három és Miklósvárszékek adminisztrátora ügyelésével" épült fel klasszicista stílusban. Akkor, amikor az 1848—49-es események történtek, csak az épület középső része állt. A két oldalsó szárnyat jóval később, a 19. század utolsó két évtizedében toldották hozzá. Gyűlésterme ma is áll, igaz, átépített, valamikor tetővilágításra szerelt mennyezettel. Ebben a helyiségben a november 16-án tartott székgyűlésen jelentette ki Gábor Áron: Lesz ágyú!
Elfogadható a történelmi jelenet úgy, ahogy azt Orbán Balázs A Székelyföld leírása III. kötetében leírja. Azon a bizonyos székgyűlésen, melyre a köznép is nagy számban összegyűlt, a szék vezetői az önvédelem felvállalásának esélyeit és veszélyeit vitatták. A határőrség katonatisztjei az önvédelem kimenetelét ágyúk, lőszer, valamint megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül kilátástalannak festették le. Ebben igazuk is volt, azonban ekkor egy izmos, középtermetű, szakállas, kerek képű férfi (korabeli leírás) emelkedett szóra: ,,Uraim! Hallom, hogy a főtiszt urak azt mondják, meg kell hajolnunk az ellenség előtt, mivel nincs muníció, nincs ágyú. Uraim, ha csak ez a baj, úgy én mondom, hogy két hét alatt lesz ágyú, lesz muníció, amennyi kell." Szavai hatalmas lelkesedést váltottak ki. ,,Éljen Gábor Áron!, Harcolunk az utolsó csepp vérig!" — kiáltozta a tömeg. Ezzel eldőlt, hogy Háromszék népe fegyverrel is kész szülőfödje határait védelmezni.
A Honvéd-emlék
A magyar forradalom és szabadságharc, ugyanakkor Háromszék önvédelmi harcának 25. évfordulójára készített emlékművet 1874. október 11-én leplezték le. Az obeliszket Gerenday Antal tervezte. Porosz márványból készült. Keleti oldalán a kazettában lévő domborművet és az oroszlánokat carrarai márványból faragták. Az ébredő és az alvó oroszlán a korabeli újság szerint ,,nemzeti életünk legdicsőségesebb korszaka két mozzanatát — a reakció hatalmával büszkén dacoló nemzet győzelmeit s szabadságharcunk szomorú végét" találóan ábrázolja.
Az emlékmű felett nem haladt el kíméletesen a romboló idő. Trianon után, már a húszas években a Jókai Mór által megfogalmazott feliratos részt ledöntötték, a koronás magyar címert letörték róla, és parancsra a Székely Nemzeti Múzeumba szállíttatták. A hatóságok szemét zavarta a megmaradt alsó rész is, magas deszkakerítéssel zárták körül, így akarták eltüntetni a lakosság szeme elől. Otromba volt a park szívében a kerítés. Valeriu Bidu prefektus 1934. április 18-án a túlfűtött hangulatra hivatkozva az oroszlános alsó részt lebontatta, múzeumba szállíttatta, az alapzatot pedig teljesen eltüntette.
A bécsi döntés után, a ,,kicsi magyar világban" visszaállították a régi helyére a Honvéd-emléket. Nem sokáig állhatott békében, 1944 szeptemberében a Maniu-gárdisták ledöntötték az oroszlánokat, és megcsonkították. Torzói a Székely Nemzeti Múzeum kertjében ma is láthatóak.
Mai formáját — kivéve az oroszlánokat, azokat 1972-ben az eredetiek alapján faragott másolatokkal pótolták — az 1947 utáni átalakítással nyerte el. Az obeliszken a Jókai-idézeteket kivésték, felül, ahol a koronás magyar címer volt, évszámos márványtáblát, alul, a dombormű helyébe kétnyelvű feliratot helyeztek.
