Látványosan halad a városközponti egykori Bodok Szálloda bontása, hétről hétre egyre kevesebb marad a tízemeletes betonépületből. Az önkormányzat tájékoztatása szerint néhány napon belül lezárul az egykori szállodaépület elbontása, majd szeptemberben következik az alapzat, a föld alatti vezetékek és az üzemanyagtartály kiásása, eltávolítása és végül a tereprendezés.
Mint ismert, a városközpontot évek óta elcsúfító, lerobbant állapotban lévő valamikori szállodaépület bontását hosszas előkészítés után májusban kezdte el a közbeszerzésen nyertes kolozsvári vállalat. A teljes munkálatot a szerződés értelmében hat hónap alatt kell elvégezniük. Az első hónapban úgymond „kibelezték” az épületet, a kikerülő gipszkartont, kábeleket, szigetelőanyagokat, vasat, ablakokat stb. szelektíven kellett leadni, ezt követően június második felében kezdődött el a tízemeletes betonváz eltüntetése.
Utóbbihoz a vállalat több ritkán látható erőgépet is felvonultatott, ezek közül a legnagyobb 130 tonnát nyom, a kinyújtott karja pedig 41 méter hosszú, darabokban szállították a helyszínre és ott rakták össze. A gépek az elmúlt hetekben nagy darabokat „martak” ki az épületből, a bontásnál vízágyúk működnek, hogy csökkentsék a keletkező por mennyiségét, amit részben sikerült is elérni. Az önkormányzat korábbi közlése szerint a törmeléket meghatározott útvonalon szállítják el a városból a Jókai Mór utca egyik elágazásában levő egykori szeméttelep mellé. A törmeléket idővel leőrlik és mezei utak karbantartásánál használják fel. A szállítás egyszerűsítése érdekében az eredeti elképzelés szerint egy ideig kétirányúvá vált volna a Sugás Áruháztól a Bodok Szállodáig húzódó utcarész, de erre végül nincs szükség.
Amint arról korábban beszámoltunk, az egykori szállodával együtt négy kisebb épület is eltűnik a Kossuth utcai, évek óta lakatlan házak közül. A Művész mozi melletti adventista imaházból a hívek a Nicolae Bălcescu utcában az egykori lókórház helyén épülő templomba költöznek majd. Antal Árpád polgármester lapunk érdeklődésére elmondta, a négy ingatlan bontásának kezdési időpontját később jelentik be.
Az üressé váló telken ideiglenesen parkolót alakít ki az önkormányzat, idővel azonban oda építik meg a hat művelődési intézmény új székhelyéül szolgáló modern kulturális központot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.