Sürgősségi rendelettel módosította pénteki ülésén a Bolojan-kabinet a kommunista rendszer idején elkobzott ingatlanok kárpótlásának megállapítását és kifizetését. A kormány sajtóirodájának közleménye szerint a jogszabály célja a visszaszolgáltatások méltányos módon történő folytatása, a kárbecslési eljárások egyértelműsítése és egységesítése, valamint a 2025/43-as számú alkotmánybírósági határozat és az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) a Văleanu és mások kontra Románia ügyben hozott határozatában foglalt megfontolások átültetése a nemzeti jogba.
A kormányülés után Alexandru Nazare pénzügyminiszter a Facebook-oldalára azt írta, hogy a sürgősségi rendelettel újraindulhat a kommunista rendszer idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása, amit a 2025/43-as számú határozatával az alkotmánybíróság leállított. Emlékeztetett arra, hogy a bírák alkotmányellenesnek nyilvánították a kárpótlás megállapításának jogalapját azokban az esetekben, amikor az ingatlan természetbeni visszaszolgáltatása már nem lehetséges.
Nazare szerint a sürgősségi rendelet méltányosabbá teszi a kárpótlást azáltal, hogy kiszámításakor a közjegyzői nyilvántartásban szereplő összeget és különböző korrekciós együtthatókat (elhelyezkedés, állapot, jogállás) vesznek figyelembe, a kárpótlást pedig nem befolyásolja az ingatlan elkobzás előtti rendeltetése. Emellett a korábbi öt helyett hétéves részletfizetést tesz lehetővé, illetve megkaphatják az összeg 40 százalékát azok az örökösök, akik lemondanak a részletfizetésről.
A pénzügyminiszter emlékeztetett arra, hogy eddig a kárpótlás összege az elkobzott ingatlan rendeltetésétől függött. Így előfordult az, hogy két azonos típusú szomszédos ingatlanért eltérő kárpótlást fizetett az állam, mert eltért a rendeltetésük. „Az új módszer az ingatlan valós értékén alapuló, objektív számítást biztosít” – írta a bejegyzésében.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.