A sepsiszentgyörgyi polgári anyakönyvekben, valamint az egyházak nyilvántartásaiban előfordul egy-egy név mellett, hogy ,,menhelyi ápolt", illetve ,,temettük a megyei kórháztól". Demeter Lajos ilyen bejegyzések alapján talált rá nem sepsiszentgyörgyi, hanem háromszéki falvakból származó, idős korukban a vármegyeközpontban gondozott honvédek, nemzetőrök nevére, akiknek adatai megegyeztek a korábban ismert honvédnévsorban találtakéval. Róluk azt tudjuk, hogy Sepsiszentgyörgyön temették el, nyughelyük még ismeretlen. Ellenben Ehédi Mihály kerekesmesterről bizonyosra vehető, hogy a helyi katolikus temetőben nyugszik, az pedig feltételezhető, hogy Kiss János ágyúöntő szentgyörgyi műhelyében dolgozott. Anton és Johann Kolp szász származású nyergesmesterről is új adatok kerültek elő, ugyan nem itt temették el őket — korabeli dokumentumok alapján annyit tudni, ,,visszatértek szülőfalujukba" —, de az biztos, hogy ők készítették a bőrládákat, -dobozokat a Kiss-féle műhely számára, amiben az ágyúk kisebb tartozékait hordozták.

A folyamatos kutatások eredményeit minden esztendőben szívesen tárjuk olvasóink elé, arról ellenben ismételten felháborodva szólunk, hogy vidékünkön, egy-két civil kezdeményezés kivételével, nem létezik hadisírgondozás. A régi sírkövek mállanak, repedeznek, a feliratok olvashatatlanok. Ami ennél is nagyobb bűn, legalább öt ismert sepsiszentgyörgyi honvédsír az évek során eltűnt — ellopták, beépítették, elenyészett.

A történészekkel együtt évek óta mondjuk, hogy helyi kegyeleti bizottságra lenne szükség, országos ugyan van, de az abban rejlő lehetőségeket sem használják ki (például az első és második világháborús sírok esetében magyar—román kétoldalú egyezményt írtak alá, ennek alapján pénzösszegeket lehetne megszerezni ezek gondozására), az önkormányzatnak kellene lépnie ez irányba, de nem történik semmi. Ezt Demeter Lajos is megerősíti. ,,Korábban kezdeményeztük, és Czimbalmos akkori alpolgármester támogatta is az ötletet, hogy a református temetőben állítsunk fel egy emlékművet, amelyre felírnánk, hogy emlékére mindazon 1848/49-es szabadságharcosoknak, akik névtelenül nyugszanak Sepsiszentgyörgy temetőiben. Ezzel is egyfajta kegyeletet kívántunk volna állítani. A vezetésváltás miatt rekedt meg az ötlet. Pedig felmérés is készült arról, hogy a meglevő, ismert szabadságharcos-sírokat újra kell alapozni, újraállítani, lefesteni, restaurálni, felírni mindenikre: 1848/49-es szabadságharcos vagy nemzetőr. Volt időszak, amikor nem szabadott ezt feltüntetni, más időszakban az emberek nem tartották ezt fontosnak." A történész szerint az önkormányzatnak meg kellene vásárolnia a szóban forgó sírhelyeket a temetők tulajdonosaitól, vagyis az egyházaktól, hogy amit majd gondoznak, az legyen az övék. Így talán jobban magukénak érzik, és nem hanyagolják el. ,,Ha nem ez történik, és továbbra is hagyjuk elpusztulni az elődeink emlékét őrző sírokat, elgyökértelenedünk, és gyermekeink tudatában a mesehősöket, a magyar történelem viharainak hőseit végképp felváltják a Harry Potter-szerű példaképek."