Hozzávalók: 3 közepes vinete (padlizsán), 3 mozzarellagomolya, 2–3 evőkanál reszelt parmezán rétegenként, 1–2 evőkanál liszt, 1–2 evőkanál olívaolaj, só; a paradicsomszószhoz: 1 közepes fej fehér hagyma (vöröshagyma), 2 cikk fokhagyma, 1–2 evőkanál olívaolaj, 50 dkg darált paradicsom, só.
Elkészítése. A megmosott vinetéket ujjnyi vastag karikákra vágjuk, besózzuk és legalább 15–20 percet állni hagyjuk. Ezalatt a paradicsomszószhoz az apróra vágott hagymát és fokhagymát az olívaolajon megdinszteljük, sózzuk, hozzáadjuk a darált paradicsomot, majd összeforraljuk. Felhasználásig félretesszük. Ekkor karikára vágjuk a mozzarellagomolyákat is, majd felhasználásig szintén félretesszük. A besózott vinetekarikákról leitatjuk a nedvességet, lisztbe forgatjuk, majd az olívaolajon kisütjük és papírtörlőre szedjük. Egy tűzálló üvegedény alján eloszlatunk 1–2 evőkanál paradicsomszószt, belerakjuk a sült vinetekarikákat, rátesszük a mozzarellakarikákat, majd megszórjuk reszelt parmezánnal. A műveletet addig ismételjük, amíg az összes hozzávalónk elfogy, a tetejére paradicsomszósz és mozzarellakarikák kerülnek. Az ekképp előkészített ételt 200 Celsius-fokra előmelegített sütőbe toljuk, és kb. 15–20 perc alatt összerotyogtatjuk. Addig kell a sütőben tartani, amíg a tetején a mozzarella pirulni kezd. Meleg előételként tálaljuk, de kitűnő reggelire és vacsorára is.
Mennyiség: 6 személy
Elkészítési idő: 1 óra
Megjelent a 100 csíkszeredai recept – 100 csíkszeredai háziasszony című kötetben; Tortoma Kiadó. A kötet megrendelhető a www.tortoma.ro oldalon, megvásárolható könyvesboltokban és a Háromszék lapárudáiban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.