BĂSESCU MÁR NEM AKAR SÓLYOMMAL TALÁLKOZNI. A Manna azt írja: Traian Băsescu visszakozott, már nem akar randizni Sólyom Lászlóval. Úgy tűnik, Székelyudvarhely egyelőre nem vonul be a jelenkori világtörténelembe, legalábbis nem azzal, hogy ott találkozna négyszemközt Traian Băsescu román és Sólyom László magyar államelnök. Pedig a polgármester számított rá. Borboly Csaba megyeitanács-elnök nem rendelkezett információval arról, hogy Traian Băsescu a térségben fog-e tartózkodni, esetleges látogatásának a tanácselnök nem is tulajdonít nagyobb jelentőséget. Elmondta, mindenkit szívesen látnak az ünnepi rendezvényeken, de korántsem vennék jó néven, ha valaki kisebbíteni szeretné a megemlékezés nemzeti jellegét.
HÁBORÚKHOZ IS VEZETHET A VÁLSÁG. A Nemzetközi Valutaalap világméretű recessziót jósol 2009-re. Évtize-dek óta nem volt arra példa, hogy a világgazdaság egésze visszaessen. Az IMF vezetője, Dominique Strauss-Kahn egy konferencián azt mondta: milliók kerülhetnek ismét nyomorba, polgári engedetlenségi mozgalmak alakulhatnak ki, akár háborúk is kitörhetnek. (Realitatea)
KÖNNYÍTETTÉK A KÖZBESZERZÉST. Sürgősségi kormányrendelettel módosította a kormány a közbeszerzési törvényt. A módosítás szükségességét főleg az indokolta, hogy a különböző fellebbezések, perek nagyon késleltették a befektetési tervek végrehajtását. Emil Boc szerint a módosításokkal a törvény teljesíti az uniós elvárásokat, és felzárkózott az ilyen jellegű uniós rendelkezésekhez. A változásnak köszönhetően rövidült az eredményhirdetés időtartama, és pontosították azokat a határidőket, amíg bírósági ítéletnek kell születnie az esetleges fellebbezésekkor. A teljes licit lebonyolításának időtartama harminc napra csökken az eddigi lehetséges 380-ról. (Mediafax)
SEGÍTSÉG ÁRVÍZ SÚJTOTTA MEGYÉKNEK. Jóváhagyta az Európai Parlament Románia kérését, és az EU Szolidaritási Alapjából 11,8 millió eurót utal át, amelyből az országnak fedeznie kell az infrastruktúra újjáépítését a 2008-as áradások által sújtott öt megyében (Máramaros, Suceava, Botoşani, Iaşi és Neamţ) ― áll az EP közleményében.
EGGYEL KEVESEBB ROMÁN MILLIÁRDOS. Dinu Patriciu üzletember, a Rompetrol csoport igazgatója az egyedüli román a Forbes által 2009-re összeállított milliárdosok listáján. Patriciu a 397. helyen áll a 739-ből, vagyonát 1,8 milliárdra becsülik. A tavalyi listán szerepelt Ion Ţiriac is 1,2 milliárd dolláros vagyonával, idén már nincs a leggazdagabbak között. (Realitatea)