Belföldi hírek - Farkas Réka

2009. március 13., péntek, Belföld
Kevesebb adó lesz

Eltöröl a kormány egyes adókat és illetékeket, másokat pedig összevon, hogy csökkentse a bürokráciát — jelentette be Gheorghe Pogea pénzügyminiszter. Ezt az EB is kéri, mivel több mint 113-féle adót és illetéket azonosítottak Romániában. A kormány kimutatása szerint még rosszabb a helyzet: összesen 558-féle adó és illeték szerepel nyilvántartásaikban. Ezek közül csak 74 kerül a központi és a helyi költségvetésbe, a többi 484 a környezetvédelmi alapba, illetve a kormány alárendeltségébe tartozó különböző ügynökségek büdzséjébe folyik be. A miniszter szerint április közepéig kidolgozzák az adórendszer egyszerűsítését.

Recesszió várható

Megtörténhet, hogy idén gazdasági recesszióval kell számolnia Romániának — ismerte el tegnap a pénzügyminiszter. A Nemzetközi Valutaalap képviselőivel csütörtökön folytatott megbeszélést követően nyilatkozta: -1 és 1,5 százalék közötti növekedéssel számolnak az idei évre. Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank vezetője előzetesen úgy vélekedett: Romániában nem lesz recesszió, a gazdasági növekedés megőrzi pozitív tendenciáját. Traian Băsescu államfő egy héttel korábban 1,5 és 2 százalék közötti értékre becsülte az idei gazdasági növekedés szintjét.

Körvonalazódik a tanórák csökkentése

Nem lesz többet osztályfőnöki óra, a következő tanévtől a kötelező órákon kívül kell megszervezniük az osztályfőnököknek a gyermekekkel való foglalkozást — erről egyeztek meg a szakszervezetek a minisztériummal a tanórák csökkentéséről szóló tárgyalásokon. A döntésnek köszönhetően a XII. osztályos szakközépiskolások órarendjébe visszakerül a történelem- és földrajzóra. A kémiaórák száma csökken, testnevelési óra csak egy lesz hivatalosan, kettő pedig fakultatív: a tanároknak ezeket az órákon kívül kell megszervezniük, és szerepel az egyezségben egy olyan kitétel, mely szerint a tanároknak biztatniuk kell a diákokat, hogy tehetségüktől függetlenül csatlakozzanak különböző sportcsapatokhoz. A jelek szerint, kiveszik a reál profilú osztályok tantervéből a logika- és pszichológiaórákat, és a második idegen nyelvet csak heti egy órában tanulják jövőtől a szakközépiskolások. A szaktárca miniszteri rendelettel szabályozta, hogy a következő tanévtől, az iskolák és osztályok profiljától függően, legfeljebb 29—32 órából állhat egy oktatási hét.

Magyar alprefektusokat menesztettek

Leváltották Kolozs megye mindkét magyar alprefektusát, Hegedűs Lajost és Györke Zoltánt kormányzati felügyelőnek nevezték ki, helyüket az SZDP két volt parlamenti képviselőjelöltje, Mircea Jorj és Vasile Cozma foglalhatja el. A két új alprefektust minden valószínűség szerint szombat reggel iktatják be tisztségébe, miután kinevetésük csütörtökön megjelenik a Hivatalos Közlönyben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2009-03-13: Belföld - x:

Hírsaláta

BĂSESCU MÁR NEM AKAR SÓLYOMMAL TALÁLKOZNI. A Manna azt írja: Traian Băsescu visszakozott, már nem akar randizni Sólyom Lászlóval. Úgy tűnik, Szé­kelyudvarhely egyelőre nem vonul be a jelenkori világtörténelembe, legalábbis nem azzal, hogy ott találkozna négyszemközt Traian Băsescu román és Sólyom László magyar államelnök. Pedig a polgármester számított rá. Borboly Csaba megyeitanács-elnök nem rendelkezett információval arról, hogy Traian Băsescu a térségben fog-e tartózkodni, esetleges látogatásának a tanácselnök nem is tulajdonít nagyobb jelentőséget. Elmondta, mindenkit szívesen látnak az ünnepi rendezvényeken, de korántsem vennék jó néven, ha valaki kisebbíteni szeretné a megemlékezés nemzeti jellegét.
2009-03-13: Közélet - x:

Külföldi hírek — Szekeres Attila

Tíz éve a NATO-ban
A NATO előtt álló kihívásokról beszélt Jaap de Hoop Scheffer, a szervezet főtitkára tegnap Budapesten, a Magyarország NATO-csatlakozása tizedik évfordulója alkalmából rendezett, Tíz év NATO: tíz év biztonság című konferencián, ahol közölte, Horvátország és Albánia is a NATO teljes jogú tagjává válik áprilisban. A főtitkár szerint három fő kihívás áll a NATO előtt: az afganisztáni szerepvállalás, az Oroszországgal fenntartott viszony, valamint az, hogy megtalálja a megfelelő megoldást az új kihívásokra, így például az internetes bűnözésre.