Belvárosi református egyházközségKíváncsi gyermekek Mózes nyomdokain

2025. augusztus 20., szerda, Közélet

„Isten hozott! Jó, hogy eljöttél! Holnap hozz magaddal mást is!” – ez a felirat fogadja, biztatja a napokban a sepsiszentgyörgyi belvárosi református egyházközség temploma előtt a betérőket, ahol vasárnapig tart az idei vakációs bibliahét. Az egyházi gyermekfoglalkozás iránt minden eddiginél élénkebb az érdeklődés, a szervezők arra számítanak, hogy a napi tevékenységek résztvevőinek száma mára eléri a kétszázat.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

Hétfő óta megtelt élettel, gyermekzsivajjal a belvárosi református templom és udvara, messziről hallani, ha éppen kint játszanak a gyermekek. Marosi Tünde és Marosi Árpád lelkészek hetedik alkalommal szervezték meg a vakációs bibliahetet, melynek kezdő napján a munkájukat segítő ifjakkal együtt összesen 177-en, tegnap reggel pedig már több mint 190-en jelentkeztek, a résztvevők háromnegyede visszatérő. Külön öröm számukra, hogy van olyan nagymama, aki más városban élő unokáját hozta el a foglalkozásokra – mesélték, de felekezettől függetlenül mindenkit szeretettel fogadnak. „A lényeg az, hogy a templomban legyenek” – szögezte le Marosi Árpád, aki fontosnak tartja, hogy a gyermekek nyaranta minél többször megforduljanak akár a templomban, akár az egyházi foglalkozásokon, mert ott – felekezettől függetlenül – „megkapják a lelki táplálékot”. 

A Vízjelek címmel meghirdetett idei foglalkozássorozat Mózesről szól, az ő vízzel kapcsolatos történeteiről: miként húzták ki a vízből, a kettévált Vörös-tengerről, az édessé változott keserű vízről, arról, hogy a sziklából víz fakadt, illetve a kettévált Jordánról is – vázolta lapunk érdeklődésére Marosi Tünde. Azt tapasztalja, a gyermekek kedvelik az interaktív elemekkel gazdagított történeteket, némelyek ismerősek is számukra. Úgy véli, ezek által azt tudják megerősíteni a résztvevőkben, „hogy Isten soha nem hagyja el őket, hogy nincs olyan perce az életüknek, amely elveszhet, mert ott van velük az Isten, és nincs olyan dolog, amiből nem lehetne felállni, amit nem lehetne újrakezdeni” – fogalmazott. Megjegyezte, noha előfordul, hogy időnként csitítgatni kell az eleven gyermeksereget, „csodálatos, hogy a napi történetre mindig elcsendesednek, nagyon figyelnek, végighallgatják. A napi történet az szent, és ez nagyon jólesik” – mondotta.

A tanuláson túl a szervezők igyekeznek hasznos elfoglaltsággal, tartalmas programokkal gyarapítani a bibliahetet, tegnap óriás színezővel foglalatoskodtak a gyermekek, ma pólót batikolnak, ezt viselik majd a vasárnapi istentiszteleten is, de természetesen játszani vagy éppen szaladgálni is lehet, ha úgy tartja kedvük. Nem marad el az immár hagyományos programnak számító közös mozizás sem, a nagy csapat csütörtökön a fiatalok, presbiterek kíséretében megy majd a vetítésre.

Marosi Árpád kiemelte, a programok lebonyolításához ebben az évben is az önkormányzat által kiírt pályázaton nyertek támogatást, „ez nagy segítség volt” – mondta, de ugyanilyen fontos a szülők hozzáállása, adománya. A foglalkozások mellett naponta meleg ebédet is biztosítanak a résztvevőknek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1288
szavazógép
2025-08-20: Világfigyelő - :

Egy lépéssel közelebb a békéhez (Orosz–ukrán háború)

Az orosz–ukrán háború lezárása szempontjából kulcsfontosságú találkozó zajlott hétfőn Washingtonban a Fehér Házban Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között. Az egyeztetésen részt vett több európai nagyhatalom vezetője, az EB elnöke és a NATO főtitkára. Trump megerősítette, hogy ezt követően telefonbeszélgetést folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, illetve megkezdődött az orosz és az ukrán elnök találkozójának előkészítése is.
2025-08-20: Közélet - :

Segíti a gyülekezeteket az önkormányzat

Újabb egyházi beruházások támogatását hagyta jóvá a sepsiszentgyörgyi helyi tanács augusztusban rendkívüli tanácsülésen, miután júliusban is több gyülekezetnek nyújtott segítséget a folyamatban levő vagy tervezett munkálatokra.