Újabb egyházi beruházások támogatását hagyta jóvá a sepsiszentgyörgyi helyi tanács augusztusban rendkívüli tanácsülésen, miután júliusban is több gyülekezetnek nyújtott segítséget a folyamatban levő vagy tervezett munkálatokra.
Különböző építkezésekről, illetve javításokról van szó: az evangélikus közösség a fogyatékkal élő fiatalok műhelyét kívánja rendbe tenni a teljesen leromlott tető cseréjével (erre 75 ezer lejt kapnak), a központi Szent József római katolikus plébánia a Temető utcai épületének fűtését és vízhálózatát újítja fel (amihez a város 88 ezer lejjel járul hozzá), a Csíki utcai Szent Gellért római katolikus gyülekezet pedig kisebb karbantartási munkák mellett a parókia régi nyílászáróit cserélné újakra (ezt 64 ezer lejjel támogatja az önkormányzat). Az egyházi beruházások megvalósítását saját költségvetéséből segíti Sepsiszentgyörgy városa. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.