Augusztus 20. és 24. között Beekbergen adott otthont a kettesfogathajtó-világbajnokságnak, ahol a romániai válogatott tagjaként a kökösi Farm utca 500. alatti lovastanya hajtója, Bartha Eduárd is próbára tette magát. A 33 éves Kovászna megyei versenyző a huszonkettedik helyen fejezte be a megmérettetést, amely az immár tízszeres világbajnok, Hölle Martin sikerével zárult, ugyanakkor a magyar csapat sorozatban hetedszer szerzett aranyérmet, ami egyedülálló a sportág történetében.
A világbajnokságra 23 ország 85 fogathajtója nevezett. Hölle Martin a díjhajtást világcsúccsal nyerte, majd a maratonhajtásban is a legjobbnak bizonyult, így hatalmas előnyre tett szert, az éllovas pozíciót pedig az akadályhajtásban is megőrizte. A második helyen a brit Roger Campbell, a harmadikon a holland Stan van Eijk végzett. Csapatban – ahol mindhárom számban a két jobb helyezést elérő versenyző eredménye számított – a magyarok mögött a britek és a hollandok állhattak dobogóra. A háromszéki sportoló a romániai válogatott legjobb eredményével büszkélkedhet, miután díjhajtásban a 26., maratonhajtásban a 34., illetve akadályhajtásban a 18. helyen zárt, így összetettben a huszonkettedik lett. A Bartha Eduárd, Kovács Imre és Varga Roland alkotta romániai együttes a kilencedik pozícióban fejezte be a viadalt.
„Úgy gondolom, kihoztam a lovakból a legtöbbet, nagyon örülök az eredménynek, a célom az volt, hogy a középmezőny előtt végezzek. Kellemes meglepetés számomra, hogy a díjhajtás a vártnál jobban sikerült, így nem kerültem hátrányba a vetélytársakhoz képest. Egyetlen versenyzőként csak két lóval utaztam Hollandiába, ezért maratonhajtásban kicsit nehezebb feladatom volt, mint a riválisoknak, bár az állatok így is remekül teljesítettek. Az akadályhajtás mindenkit komoly kihívás elé állított, a pálya rendkívül technikás volt, azonban a lovak ezúttal is kitettek magukért, ezáltal a huszonkettedik lettem, amivel a romániai válogatott legjobbjaként végeztem” – nyilatkozta Bartha Eduárd, aki köszöni Bodok község önkormányzata, a Kit Alapítvány és a Trio Impex támogatását.
Eredmények: * díjhajtás: 1. Hölle Martin (Magyarország) 28,64 hibapont, 2. Franck Grimonprez (Franciaország) 36,02, 3. Jacob Arnold (Egyesült Államok) 39,83... 26. Bartha Eduárd (Románia) 53,30 * maratonhajtás: 1. Hölle Martin 94,99 hibapont, 2. Aleksander Fularczyk (Lengyelország) 96,69, 3. Louis Horde (Franciaország) 96,97... 34. Bartha Eduárd 105,51 * akadályhajtás: 1. Marcel Luder (Svájc) 0 hibapont, 2. Aleksander Fularczyk 1,91, 3. Roger Campbell (Nagy-Britannia) 2,13... 18. Bartha Eduárd 8,16 * összetettben: 1. Hölle Martin 131,19 hibapont, 2. Roger Campbell 151,31, 3. Stan van Eijk (Hollandia) 151,59... 22. Bartha Eduárd 166,97 * csapat: 1. Magyarország 286,61 hibapont, 2. Nagy-Britannia 305,66, 3. Hollandia 311,30... 9. Románia 341,37.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.