Közvitán a vállalkozások törzstőkéje

2025. augusztus 27., szerda, Belföld

A pénzügyminisztérium új tervezete szerint a korlátolt felelősségű társaságok (kft.-k) minimális törzstőkéjének összegét a vállalkozás mérete szabná meg; a 395 ezer lejnél kisebb bevételű cégek esetében a javasolt minimális alaptőke 500 lej lenne – közölte tegnap Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

  • Fotó: gov.ro
    Fotó: gov.ro

A tárcavezető Facebook-bejegyzésben írt a hétfői koalíciós ülésen is ismertetett, majd közvitára bocsátott tervezetről. Mint hangsúlyozta, a témával kapcsolatban a vállalkozók részéről érkezett javaslatok alapján módosították az eredeti elképzelést, és az új tervezet a vállalkozás méretétől tenné függővé a kft.-k minimális törzstőkéjét. Ennek megfelelően a 395 ezer lejnél kisebb bevételű cégek esetében a minimális törzstőke 500 lej lenne, a 395 ezer és 7 millió lej közötti bevételűeké 5000 lej, a 7 millió lejes bevételt meghaladó vállalkozásoké pedig 90 ezer lej. Az újonnan alapított cégek esetében a minimális alaptőke 500 lej lesz, majd a vállalkozás növekedésével ez is emelkedni fog – magyarázta a miniszter.

Bejegyzésében Nazare emlékeztetett, hogy Romániában jelenleg 1 lej a minimális törzstőke a kft.-k esetében. Ez a szimbolikus összeg a kezdő vállalkozásokat volt hivatott segíteni, de negatív hatása is volt, ugyanis elősegítette a valós tevékenység nélküli, csak papíron létező, úgynevezett fantomcégek megjelenését, amelyek jelentősen megkárosítják a tisztességes cégeket és az államkasszát is – magyarázta. „Az új szabály szerint minden vállalatnak a törvényben előírt határidőn belül növelnie kell a minimális alaptőkéjét. (...) A tisztességesen dolgozók ezt meg fogják tenni, az esetenként több száz céget birtoklók pedig nem, így ki lehet majd szűrni őket” – fogalmazott.

A miniszter szerint Románia a legkisebb összegű kötelező törzstőkét követelő európai államok közé tartozik, hiszen Ausztriában ez 10 ezer euró, Németországban 25 ezer euró, Szlovéniában és Magyarországon pedig 7500 euró. Vannak olyan európai országok is, ahol a kötelező törzstőke 1 euró, de ezekben az államokban sem a fantomcégek, sem a költségvetési hiány nem okoz problémát – érvelt Nazare.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2025-08-27: Belföld - :

Munkabeszüntetéssel tiltakoznak a bírák

Több romániai táblabíróság és törvényszék alkalmazottai bejelentették, hogy mától részlegesen beszüntetik a munkát tiltakozásul amiatt, hogy a kormány az eddiginél rosszabb nyugdíjazási feltételeket készül életbe léptetni a bírák és ügyészek számára.
2025-08-27: Világfigyelő - :

Trump nem adja fel a béketervet

Donald Trump továbbra is céljának tekinti, hogy létrejöjjön a közvetlen találkozó az orosz és ukrán elnök között – az amerikai elnök erről hétfőn a Fehér Házban beszélt, miután fogadta a dél-koreai államfőt.